Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

Kardos István: Körtvélyes-Hárskút

vel, s templomuknak legalább egyik szárnyát arra építették volna. Persze más kérdés, hogy az alapozás folyamán az alapok metszéspontjaiban föltétlenül találkozniuk kellett a régi építmény egy-egy szakaszával, s lehet, hogy az így talált, korábban az erózió következtében takart építőanyag egy részét fel is használták. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy az épülendő kápolna helyének megválasztásában vagy akár pontos kijelölésében valamiféle elhomályosult hagyomány is szerepelt (a tágabb térségben van alkalmasabb, dominánsabb terasz is!). De mindezt csak esetlegességként fogadhatjuk el, ugyanis tény, hogy a helyi lakosság emlékezetében, hagyományában a régi templomról még csak foszlányok sem maradtak fenn. 2. A két egyházi építmény kapcsolatára vonatkozó írásos utalást az ismert levéltári anyag nem taitalmazza, sőt a régi templomról a számunkra hozzáférhető anyagban semmiféle említés nincs. Ezért valószínűnek tartjuk, hogy építése és funkcionálása megelőzte a hazai írásbeliség általános gyakorlatának kezdetét, azaz a 13. század második felét. 3. Ismételt figyelmet érdemel az a tény, hogy a környékbeli lakosság emlékezetében, szóhagyományában, vagyis a helyi ismeretőrzés talaján a régi templom még csak ködös nyomokban sem él. Ennek a pontos okát ma már nehéz kideríteni, de a kérdés fontossága jegyében felvethetünk két lehetőséget: a) A lakosság életének folytonosságában bekövetkezhetett egy tartósabb szakadás (szociális kontinuitási sterilitás). Arról lehet szó, hogy valamiféle súlyos ok (járvány, háborús pusztítás, az ivóvíz forrásainak kiapadása stb.) miatt hosszabb időre teljesen lakatlanná vált a falu (egy korábbi Körtvélyes?), sőt talán az egész környék. Ebben az esetben egy eltűnt, elpusztult középkori település templomára gondolhatnánk. A később ide települő lakosság a térség előnyösebb fekvésű helyét választhatta. (Számos hasonló példát ismerünk.) Az új lakosság nem rögzítette tudatában a valószínűleg már lomokban levő, falujától távolabb eső templomot, ilymódon az teljes feledésbe merült. Ennek a logikailag megalapozottnak látszó feltételezésnek számos szépséghibája van. Egyelőre csak a legellentmondóbbat említjük: a régi templom méretei, arányai és építészeti minősége is meghaladja a korabeli, középkori falusi templomokét! b) A másik lehetőség szerint a templom egy helyi (vagy közeli) zárt rendszerű, endogám életmódú rendi kommunitásé volt. E hipotézis kapcsán egyedül a Rozsnyói-katlan délkeleti csücskében, a mai Hárskút térségében jelzett, már IV. Béla 1243-as adománylevelében is említett, sőt nyugati irányból pontosan határolt monostorral való kapcsolat jöhet számításba. Arról az intézményről van szó, amelyet a későbbi irodalom Monasterium Mellei fontis („mézesforrási monostor") néven tart számon s cisztercitának vall (hárskúti cisztercita apátság). Bár ennek a második föltételezésünknek nem voltak kirívó kérdőjelei, nem voltak kézenfekvő bizonyítékaink sem. Olyannyira nem volt biztos, hiteles támpontunk, hogy későbbi kutatásaink során kénytelenek voltunk többször is eltekinteni a lehetőségtől, már csak azért is, mert egy időben a vizsgálatok az apátság történelmi létét is kérdésessé tették. III Tudjuk, hogy a témánkkal kapcsolatos kérdések megvilágítása, értelmezése elképzelhetetlen a tágabb történelmi folyamatok figyelembe vétele nélkül. Mégsem akarunk túlságosan mélyre ásni az időben. Itt csupán arra hívnánk 11