Új mindenes gyűjtemény 5. – A komáromi múzeum száz éve

Mácza Mihály: Komárom a múzeumteremtés időszakában ( 1870-1913)

Komárom a múzeumteremtés időszakába o (1870-1913) Mácza Mihály Komárom az első helyi múzeumalapítási törekvések idején, az 1870—1880as években Komárom vármegye székhelye s a megye egyetlen jelentősebb városa. Törvényhatósági joggal felruházott szabad királyi városi státusza van, azonban ekkorra már elvesztette korábbi gazdasági jelentőségét s előkelő helyét az ország városai sorában, amely a 18. században és a 19. század első felében jellemezte, amikor a magyarországi gabona- és fakereskedelem központja volt. A város hanyatlása több okra vezethető vissza. Lakosságának óriási károkat okozott az 1848. szeptember 17-i tűzvész, amely elhamvasztotta a város központi részét, majd a császári csapatok több hónapos ostroma 1849-ben. Az 1848/49-es szabadságharc bukása után Komárom romokban hevert, és sokat szenvedett lakosainak helyzetét még jeges árvizek is súlyosbították. Az elemi csapások és a harcok következményein kívül a város fejlődését a 19. század második felében katonai jellege és földrajzi fekvése is gátolta. Az 1850—1870-es évtizedekben fejezték be a komáromi erődrendszer kiépítését. Az erődlánccal körülzárt város egy nagy garnizonná változott. Az erődvonal — az ún. Nádor vonal — előtt biztonsági okokból széles sávon tilos volt építkezni. így gyakorlatilag alig maradt olyan nagyobb szabad telek a városon belül, amelyen jelentősebb ipari létesítmény épülhetett volna. A vasúti közlekedés fejlődésével a 19. század második felében csökkent a vízi közlekedés jelentősége, s mivel az első vasútvonalak elkerülték a folyók miatt nehezen megközelíthető Komáromot, a város kereskedelmi jelentősége is csökkent. A tönkrement helyi kereskedők és iparosok tőke hiányában képtelenek voltak nagyobb vállalkozásokba fogni, és sokan közülük elköltöztek a városból. Az ország tőkései sem fektették pénzüket vállalkozásokba egy olyan városban, amely távol esett a vasúttól, s ahol az állandó hidak hiánya nehezítette az áruszállítást. Mindennek következtében Komárom nehezen és lassan épült újjá a romokból, s a 19. század utolsó évtizedéig alig fejlődött, ugyanekkor viszont az ország többi városa a tőkés gazdaság és a gyáripar kibontakozásának ezekben az évtizedeiben — főleg az osztrák—magyar kiegyezés után — gyorsan fejlődő iparvárossá vált. Komárom hanyatlását szemléletesen jelzi népességének alakulása: 1847-ben a városnak 20 660 lakosa volt, de 1850-ben már csupán 11 214. Az 1850—1880 közötti években lakosainak száma — elsősorban a természetes szaporulat eredményeként — enyhén emelkedett: 1870-ben 12 812, 1880-ban 13 108 személy lakott a városban (a katonaságon kívül). Az ezt követő évtizedben a város iparának fejletlensége miatt fokozódott a lakosok elvándorlása az ipari központokba, s az 1891. január 1-i népszámlálás csak 13 076 lakost talált a városban. Lakosai szociális és nemzetiségi összetételének illusztrálására érdemes bővebben is idézni az Újszőnnyel való egyesítés előtti, 1891. évi népszámlálás adatait: az akkori 13 076 lakos közül (akikhez 8