Új mindenes gyűjtemény 4. 1985
Tok Béla: Komárom kereskedelme a 16.-18. században
a sajátjuknak minél nagyobb piacot szerezzenek. Az alsó-ausztriai kamara már a 16. század derekán azon mesterkedett, hogy a Salzkammergutban főzött sót városainkban elhelyezze. A dunai forgalom segítségével először az ország nyugati részét árasztották el vele, a katonaság révén pedig a 17. század végére már egészen Szerbiáig eljuttatták. 7 6 A magyar sóra, hogy a versenyt ne bírja, több alkalommal magas adót („aufslágot") vetettek ki, de szabadalmakat is adtak a vele való kereskedésre (1628-ban Francesco Chiesa és Antonio Binago kapta), majd 1680-ban állami monopóliummá igyekeztek tenni a sókereskedelmet. Ennek a Rákóczi-szabadságharc vetett véget. A sókereskedés sok embernek adott kereseti lehetőséget. Főképpen Szeged és Debrecen volt a hazai só szállítója. A debreceniek Győrt, Komáromot, valamint a közelebbi folyómenti városokat látták el. A sót a hajóktól szekereken szállították tovább (állítólag a Csallóközön át külön országútjuk is volt, amelyet „a sósok útjának" neveztek). Az 1553. évben a kamara megengedi Lynkh Kristóf komáromi vámosnak, hogy Komáromban és Győrben „100 Pfund Khuelf Salz"-ot eladhat, s azt vám- és harmincadmentesen szállíthatja. 7 7 Miksa király 1567-ben elrendeli a komáromi és győri sókamarák felállítását. 7 8 Nemsokára, az 1572. évben a bécsi Salzamt már évi 400 Phund sót, tehát elég nagy mennyiséget küld a komáromi sókamarának. 7 9 Az első Salzamtmann (sóhivatalnok) Komáromban Prandorfer Tamás volt, aki halála után 675 forinttal maradt adósa a kincstárnak. A bécsi kamarai hivatalok 1576-ban intézkednek a komáromi sókamara ellátásáról, és utasítják komáromi intézőjüket, hogy az árut Nagyszombatból hajón szállítsák Komáromba. 8 0 A magyarországi só szállítása Komáromba hosszú ideig meg volt tiltva. A lakosság kénytelen volt osztrák sót vásárolni, főképpen a katonaságtól, amely zsoldja pótlásához sóadagot (salariumot) kapott. Az 1608. évben már rendelet jelent meg a hazai sót titokban árulók ellen. A só szállítása azonban a nehézségek ellenére is folytatódott. A szállítók között volt pl. Szalay István, egy sóval és hallal kereskedő komáromi csoport vezetője, aki egyszerre 110 darab kősót is szállított, de hajója akkor elsüllyedt, és szállítmánya odaveszett. Nagy kárára való tekintettel a magyar kamara 100 forintot visszaadott neki a már kifizetett harmincadból. 8 1 A komáromi sókereskedés a 18. századig bezárólag az 1711—1720. években élte legjobb időszakát. 1720-ban a városnak ebből 78 254 forint volt a bevétele. 1720—1724 között az összes bevétel 5 455 271, a kiadás 1 536 693 forintot tett ki. 8 2 A folyóvizek partján levő sóhivataloknak alig volt kiadásuk, ellenben ott, ahol a sót szárazföldön kellett szállítani, már nagy összegek vesztek el (így pl. Rózsahegyen 1720-ban a 79 835 forintnyi bevétel 50 263 forint kiadással járt). 8 3 6 Mézkereskedés Amikor a harmincadosok számadásai alapján megállapították, miből mekkora a behozatal és a kivitel, Komáromban jelentősnek mutatkozott a mézzel való kereskedés is. Ez a tény már azért sem véletlen, 182
