Új mindenes gyűjtemény 4. 1985
Duka Zólyomi Norbert: A nagyszombati orvostudományi kar és történeti előzményei
hallgatók nem voltak hajlandók letenni, és így csak licentiati cum juribus doctoralibus lettek, azaz doktori jogokkal bíró licenciátusok. A különbséget a promóciós anyakönyvek világosan feltüntetik: a katolikusoknál promotus van beírva, viszont a többieknél az áll, hogy disputavit, vagy disseruit (disputált). A licenciátus személy azonkívül nem az egyetemtől kapta a diplomát, hanem az illető orvosi kartól. A licenciátus intézményének azonban — legalábbis a magyarországi joggyakorlatban, szemben az osztrák tartományok szigorúbb gyakorlatával — nem voltak olyan mélyreható következményei, mint a látszat jelzi. Magyarországon mindkét csoport végzett tagjai egyaránt használhatták a doktori címet — Dr., doctor —, és ezt a hivatalos szervek álláspontja is hangsúlyozta. így pl. 1777-ben, amikor Huszty Zakariás Teofil bejelentette, hogy orvosként Pozsonyban készül letelepedni, az ugyanott székelő Helytartó Tanács azt válaszolta, hogy szándékát tudomásul veszi, és elismeri, hogy olyan terjedelemben jogosult orvosi gyakorlatot folytatni, mint az orvosdoktorok. A magyarországi hatóságoknak az osztrákok ridegségétől eltérő türelmes magatartása abból is kitűnik, hogy az engedélyező iraton a helytartó tanácsi referens törölte ezt a kitételt: „amilyenben az orvosi licenciátusok szokták gyakorolni", és helyébe a fenti kitételt írta: „amilyenben (ti. terjedelemben) az orvosdoktorok szokták gyakorolni". Hasonlóképpen intézkedett a pozsonyi megyegyűlés is, a másik engedélyező szerv. 6 0 Magyarországon így a licenciátus semmiféle gyakorlati hátránnyal nem járt, kivéve, hogy a nem katolikus licenciátusok az egyetemi tanári tisztséget nem érhették el. Különben a nagyszombati orvosi fakultáson a számszerű arány idővel a nem katolikus hallgatók javára billent. A nagyszombati 7 évet véve alapul, így alakult a helyzet: összesen 39 végzős hallgató közül (ketten közülük ott végezték tanulmányaikat és vizsgáikat, de promóciójukat már Pesten tartották) 17 volt katolikus, 19 evangélikus, 2 református és egy zsidó felekezetű (utóbbit II. József császár külön engedélye alapján promoveálták). 6 1 A licenciátus kérdése a nagyszombati orvoskaron mindjárt az első tanévben felmerült: 1772-ben Ugróczy Mihály soproni származású evangélikus hallgató azzal a panasszal fordult Mária Teréziához, hogy az orvoskar annak ellenére, hogy ő minden vizsgáját kitűnőre ( omni cum laude) tette le, nem katolikus lévén nem akarja doktorrá avatni. Arra hivatkozott, hogy ilyen módon a nem katolikus diákokat a külföldön való tanulásra kényszerítik, és egyébként a páduai egyetemen — amely akkor Ausztriához tartozott — a nem katolikusok megkapják az orvosdoktori fokozatot. A királynő átiratában felszólította az orvosi kart, hogy nevezettnek és hittestvéreinek is adja meg a doktori fokozatot. A nagyszombati orvosi kar — mint minden egyéb ügyben — ebben is egységes álláspontot fogadott el (noha az nem éppen a haladás és felvilágosodás szellemében fogant): mivel az orvosi kart köti a bécsi egyetemmel való egyformaság elve, a conformetur, nem adhat helyt a. királynő felszólításának. A döntés nem tartalmilag érdemel figyelmet, hiszen elfogultságon alapul, hanem mert azt bizonyítja, hogy a nagyszombati tanárok saját véleményük védelmében még a királynő akaratával is szembe mertek szegülni. Különben 154
