Új mindenes gyűjtemény 4. 1985

Duka Zólyomi Norbert: A nagyszombati orvostudományi kar és történeti előzményei

János volt a városi orvos, akit később ifj. Torkos János követett tisztségében. Id. Torkos és fia magyarok voltak. Az osztrák-német származású orvosok sora tehát csak a 18. században szakadt meg. A városi orvosok legtöbbje — a 18. századtól kezdvé — Halléban szerezte orvosdoktori rangját.

2

2 Hasonló volt a helyzet a 18. század elejéig Eperjesen (Piperell, Ezékiel, Patterson-Hain), Kassán (Stein Kristóf, a vorarlbergi Rheticus), Lőcsén (Laurenz), Nagyszombatban (Ripl, Frigyes), hogy csak néhány példát soroljunk fel a 16—17. századból. Svájcból kimutathatóan csak

1 sebészek kerültek Magyarországra, csak egy, de annál nevezetesebb orvos, Paracelsus Theophrastus Bombastus látogatott el gyakran területünkre, és itt gyógyítással is foglalkozott. így 1538-ban Pozsonyban is járt, ahol a városi tanács látta vendégül. A Prímási palota oldalfalán emléktábla ad hírt erről az eseményről, igaz, tévesen jelöli meg Paracelsus szálláshelyét. A vendég nem a (mai) Nedbal utcában lakott, hanem a Prímási palotával szemben levő, akkor Behaim városi tanácsos tulajdonát képező épületben, amely később a jezsuiták tulajdonában volt.

2

3 Elvétve más országokból is jöttek orvosok, pl. a 16. század elején a flandriai Ellebodius Nicasius működött egy ideig Pozsonyban, de az ilyen eseteket a kivételek közé kell számítani. Csekélyebb számú olasz,' francia és lengyel orvos mellett az országban tevékenykedő, külföldön végzett orvosok zöme osztrák és német területről származott. Ez a helyzet jellemezte az ország orvosokkal való ellátottságát, amely így érthető okokból nem tudta a szükségletet kielégíteni. Ami pedig a tisztiorvosokat illeti: gyakran és hosszú időn keresztül számos megyének egyáltalán nem volt tisztiorvosa — Pozsony vármegyében pl. 1769-ben alkalmaztak először megyei orvost Sgollanics Ferenc személyében, és őt is csak azzal a feltétellel választották meg, hogy nem fog díjazást kérni teendői elvégzéséért, nehogy a „szegény adófizető nép" (misera plebs contribuens) újabb megterhelésnek legyen kitéve. Ennek ellenére a humanista gondolkodású Sgollanics az állást ingyen elvállalta. Nem volt mindig és minden városban városi tisztiorvosi állás sem. Ha volt is orvos, a tehetősebb polgárok vették csak igénybe szolgálatait, az illető város legfeljebb alkalmilag bízta meg valamilyen feladattal (gyógyszertár-vizsgálattal, szakértői vélemény kidolgozásával). Ott, ahol volt megyei vagy városi orvos, reá hárították a szegények orvosi ellátását, ám az orvosok általában csak vonakodva teljesítették vagy egészen elhanyagolták ebbeli kötelezettségüket. Még lelkiismeretes orvosok esetében is a minimumra szorítkozott az ún. „szegények ellátása" — pl. id. Torkos János mint Szentgyörgy szabad királyi város tisztiorvosa (e tisztséget a pozsonyival együtt viselte) havonta egyszer járt ki a szegény betegekhez. Tehát sem a külföldön végzett magyarországi származású orvosok, sem a külföldről az országba betelepülő orvosok nem tudták az orvoshiányt megszüntetni. Ilyen körülmények között tág tere nyílt a népi gyógyásmódoknak — ezek nem minden esetben voltak hatástalanok vagy kártékonyak —, és ami veszedelmesebb következményekkel járt: a különböző képzetlen és csak a pénzre éhes sarlatánoknak, akik általában — kivéve, ha 134