Új mindenes gyűjtemény 4. 1985

Duka Zólyomi Norbert: A nagyszombati orvostudományi kar és történeti előzményei

1769. november 7-én Nagyszombatban megnyílt az első orvostudományi kar a történelmi Magyarország területén. Nagyszombatban már 1635 óta fennállott a Pázmány Péter alapította egyetem, de orvosi kar nélkül. Mindaddig nem volt az országnak olyan intézménye, melyben az egészségügyi személyzet egyetemi szinten nyerhetett volna képzést. Ennek első és legsúlyosabb következménye volt az ország évszázados orvoshiánya. Ezt a hiányt nem tudta kiküszöbölni sem idegen orvosok magyarországi működése, sem az a kevés számú magyarországi származású orvosdoktor, akik tanulmányaikat külföldön végezték, és ott nyerték el az orvosdoktori címet. Perlitzy János Dániel Nógrád megyei tiszti főorvosnak 1751-ben Mária Terézia királynőhöz intézett emlékirata egy Magyarországon felállítandó orvosi főiskola érdekében eredménytelen maradt. Emlékiratát ad acta tették, de az mindenesetre már felkeltette a figyelmet az orvoskar felállításának szükségessége iránt, és ha nem is ezen emlékirat következtében, de tizennyolc évvel később megalakult a nagyszombati egyetem orvostudományi kara.

1 A 18. század végéig olyan nagy volt az orvoshiány az országban, hogy olykor egész megyék akadtak, amelyekben egyetlenegy orvos sem találtatott. így pl. 1770-ben Máramaros, Bereg, Ung és Zemplén megyékben egyetlen orvos sem működött.

2 A nagy orvoshiánynak más káros oldala is volt: orvosok hiányában a képzetlen kuruzslók mestersége virult, olyannyira,, hogy az orvosi székhelyektől távol élő előkelő családok is az ő segítségüket vették igénybe, az orvossal rendelkező városok tanácsai pedig meddő harcot folytattak ellenük. Az orvoshiányt tetézte általában a képzett egészségügyi személyek hiánya, illetve az egészségügyi teendőkkel foglalkozó személyek tudatlansága és tanulatlansága, különösen a seborvosoké, felcsereké. így érthető volt, hogy a kirurgusra szorulók — ha tehették — inkább drága pénzen hozattak idegen, gyakran francia sebészt. Ilyen sebésze volt II. Rákóczi Ferencnek is, egy Dupont nevű francia. Thököly Imre pedig, amikor a török hatóságok útján egy ugyancsak francia sebészt szerzett, ezzel indokolta kérelmét: Meis chirurgis Hungaricis nec venesectiones confidere possum („Az én magyarországi sebészeimre még az érvágást sem bízhatom rá"). Ez a mondás nem is annyira a sebészekre vonatkozott, mint inkább az ugyancsak érvágással foglalkozó borbélyokra.

3 Az egészségüggyel foglalkozó személyek — kellő iskolázottság híján — gyakran csak a gyakorlatból merítették tudásukat vagy nem tudásukat. Az egészségügyi személyek képzettsége a 18. század végéig Ezen a téren élesen meg kell különböztetnünk a doctor medicinae címét és rangját viselő orvosokat a többi, egészségügyi téren működő személytől. Sebészek. A sebészcéhek megalakulása előtt sebészeti beavatkozásokkal csak a népi gyógyítók foglalkoztak, tanulatlan borbélyok, patkoló kovácsok, kővágók (lithotomi — az epe- és a húgykő eltávolítása volt a mesterségük) és egyéb empirikusok (csak tapasztalatra támaszkodó személyek). A legrégibb időkben (a középkor végéig) 126