Új mindenes gyűjtemény 4. 1985
Püspöki Nagy Péter: A Csallóoköz vízrajzi képének története Strabó Geógraphikájától IV. Béla király koráig
el és fedőréteget alkot, amely sokkal ellenállóbb, mint a túlsó, szakadó part. így a zátony a vizet a szakadó part felé szorítja, és ezzel előidézi a kanyarulat részben kifelé, részben lefelé való vándorlását." 17 7 Márpedig éppen Bogya és Gellér közt volt az alsó-csallóközi pleisztocén hátság a legkeskenyebb. Szélessége itt alig érte el az 1,5 kilométert. A folyókanyarulat fentebb ismertetett mozgási törvénye értelmében a Duna e nagy kanyarulata könnyen átvághatta magát a rendes szintjénél csupán 1 méterrel magasabb hátságon. A hátság átvágása után a Duna kettészakadt. Egyik ága a régi mederben folytatta útját. Az átszakadás helyén pedig az újonnan keletkezett ág Mély-ér néven tűnt fel okleveleinkben. A Mély-ér kissé tovább két ágra osztódott, és így érte el a Rába Vének utáni ősi medrét. Hasonló folyamat játszódhatott le a csallóközaranyosi kanyarulatban is, amely szintén déli irányba néz, s ahol a pleisztocén hátság szélessége alig haladja meg a 2 kilométert. Az itt keletkezett ág a Szántó-ér nevet kapta, mert Szántó falunál vált ki a régi Duna-mederből. A mederváltoztatás másik fontos tényezője az eliszaposodás. Az ó- és kora középkori Duna Bogya és Komárom közé eső szakaszán az eliszaposodást mesterséges beavatkozások okozták. Ha elolvassuk IV, Béla sokszor idézett 1268. évi, komáromi várbirtokokra vonatkozó aranybullájában a várispánság vizeit leíró részeket, észrevehetjük, hogy valamennyi vízen a halászóhelyek legkülönfélébb változatainak soráéval találkozunk. A halászat mesterségét könnyítő reteszek, vejszék és más, a víz folyását akadályozó berendezések a természetes iszaposodást lényegesen meggyorsították. Ennek következtében a szokásos vízmennyiség sem fért el a régi mederben. A meder kapacitását felülmúló víztömeg új utakat keresett. Űj lefolyások megnyílását a Duna vizét időnként néhány méterrel is megnövelő áradások még jobban megkönnyítették. A Füss és Ara^nyos közt már a XIII. századi okleveleinkben is kimutatható. •— r medertöredékekben máig meglelő — vízmedrek éppen azt bizonyítják, hogy a XI. századi gellér—aranyosi Duna-szakasz a mondott okok miatt a XII. században további nagyobb és kisebb vízfolyásokon át talált utat a Rába felé. Ilyen átszakadás hitelesen dokumentált példáját ismerjük az 1660-as évekből, amikor a Csalló szerepét átvevő Érsekújvári-Duna Grosser Brenner-sziget alatt létrejött ága (azaz a Wartling) öt helyen átszakadt, és vizét a korábban az Óliget és Farkastorok közt Győr felé haladó vékony Duna-ágnak átadva kialakította a mai Nagy-Duna pozsonyi kifutási medrének ősét. A Bogya—Komárom közt fekvő Duna-szakasz eliszaposodás és átszakadás következtében történt áttolódását az 1660-as években a Wartling Grosser Brenner alatti átszakadási rajzán látható medrének és a XI. századi, Bogya—Komárom közti fő Duna-mederrel egykorú holtágaknak szerkezeti azonossága is támogatja. Összegezve a fentieket megállapíthatjuk, hogy a Duna mai Csallóköz területén volt vízrendszerének ismertetett ó- és középkori képe mindenben megfelel a hordalékmozgás, a zátonyképződés, a kanyarulatvándorlás korszerű vizsgálatokkal feltárt törvényeinek, sőt az 104
