Új mindenes gyűjtemény 3. 1984
D. Varga László: Ung-vidéki szarufaragványok
Egy-egy faragó pásztor nemigen készíthetett százával szarufaragásokat. Már csalk azért sem, mert nem minden gazda nézte jó szemmel az „ügyeskedő", nem csak a mindennapi teendőkkel foglalkozó „faragcsáló" pásztort. Az sem mellékes szempont, hogy egy-egy szaru megmunkálása, főleg ha kürtről, tülökről volt szó, hónapokat vett igénybe, márpedig a legnagyobb érdeklődésre épp ezek számíthattak. A pásztorok azért mégiscsak vándoroltak, az „ügyes kezűeknek" híre ment, így természetes, hogy faragványaiík más vidékre is elkerültek, ez azonban nem jelentette azt, hogy tömegesen készítették őket. Bednárik másutt úgy fogalmaz, hogy Herman egy mester munkáját jóhiszeműen több faragónak tulajdonította. 1' Ezzel a megállapítással sem érthetünk teljesen egyet, hiszen ha Volosint (koránál fogva) az első faragó pásztornak tartjuk is, ez nem jelenti azt, hogy a vidéken csak az ő munkáival találkozunk. Abban sem egyedüli Volosin, hogy faragványai más vidékekre is eljutottak, hiszen a Lengyel fivérek munkáiból (de a Habincsákéiból sem) nem képezi az alkotók, illetve utódaik tulajdonát egyetlen darab sem. Ami az anyagválasztást illeti, el kell még mondanunk, hogy a bika szarva ilyen célra nem alkalmas (büdös, ami általában a hím állatokra jellemző). Szarvasmarhából a legalkalmasabb az ökör szarva, mivel ez nő a leghosszabbra és — ami ennél is fontosabb a faragó szemszögéből — jellegzetes fehér ránövés van rajta, ami jól kihasználható a mintázásnál. Ha kisebb, illetve kevesebb a „ránövés" vagy szürkébb árnyalatú a szaru, akkor nem olyan „mutatós" a faragott tárgy. Nem lehet rá például karcolni (karcalozni), mivel „nem adja ki" a díszítést. Technika A faragó pásztorok a szaru megmunkálásának, illetve díszítésének több fajtáját ismerték, így a karcalozást, 0 1 a spanyolozást n és a domborítást, 1 2 az utóbbi kettővel jóformán nem is próbálkoztak. Ez összefüggött a pásztorok technikai készségeinek fejlettségével, de az is közrejátszott, hogy a technikai módszerek változtatásával kevésbé tudták volna „tartani" a közösség által elfogadott szintet. Ebből kifolyólag a faragó pásztor lehetőleg megmaradt kedvelt technikája mellett, ami a gyakorlatban többnyire a karcalozást jelentette. A karcalozás (karcolás) technikája egyszerűbb módszernek számít, de a többinél fejlettebb ornamentikát mutat. 1 3 A XIX. század második felében a spanyolozás háttérbe szorul a karcolás mellett, 14 s erre az időszakra esik az általunk megismert faragó pásztorok tevékenységének kezdete is. Alkotásaikra kivétel nélkül a növényi és figurális ornamentika jellemző. 1 5 Volosin János munkái is karcalozási technikával készültek csakúgy, mint Lengyel Jánoséi, aki precíz vonalvezetéssel karcolta 78