Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában

próbálkoztak. így nagyobb volt az esély az eredményes fogásra, mivel többen szélesebb vízszakaszt tudtak lezárni. Szorosan egy­más mellett haladva rakták a tapogatót hol balra, hol jobbra. Ha valamelyik halász észrevette, hogy „ráborított a halra", akkor szólt a többieknek, hogy álljanak meg, míg kiveszi a halat a kasból. Ezután folytatták a tapogatást, ügyelve arra, hogy együtt ha­ladjanak, „ne lógjon ki senki a sorból". A halat menet közben az oldalukon levő tarisznyába rakták. Hogy „ráborított a halra", azt a halász úgy vette észre, hogy a hal „megszaladt a kasban", és „megcsörrentette az ódalát". Horgászat A horgos halászat a halfogás egyik legősibb módja. Ennek ellené­re a horgos halászat „régen" nem tartozott a gyakori fogási mó­dok közé a Latorca szóban forgó szakaszának halászatában. A horgászat számos változata három fő csoportra oszlik eszközei szerint: 1. kézben tartott (nyeles) horog („kuttyogató"); 2. parti horog; 3. véghorog. i G Adatközlőim régebben, amikor még nem volt lehetőség bolti vásárlásra, legtöbbször a falusi kováccsal készíttettek kovácsolt vasból horgokat, amelyeket azonban nem használtak gyakran. A halászok úgy érveltek, hogy „a halász nem azír ment halászni, hogy passzióbul kiűjjön a vízpartra, hanem ha kimegy, hát foga­nattya is legyen". Ezt a tapasztalatot a szirénfalviak magyarázata is alátámasztja! „Horgászni akkor horgásztunk, mikor mezőn vó­tunk. Víz majdnem minden főd vígibe vót, beszurtuk a partba a pácákot, oszt mentünk kapálni. Délbe pedig, amikor leültünk ebédelni, a horgokot is megnéztük." Ma már viszont gyakrabban horgásznak, mivel mindennemű más­fajta (szákos, hálós) halászati mód tiltva van. Leggyakrabban az egyes horgot használták, főleg potykára és más ke szeg félékre. Csaléteknek földigilisztát, tengerit, tésztát (cuk­ros vízzel összegyúrt liszrtmasszát) használtak. A gyúrásnál ügyel­ni kellett arra, hogy se puha, se kemény ne legyen a tészta. Ha biztosra akart menni a halász, akkor vette a fáradtságot, és „ta­nyát hányt" két-három nappal halászat előtt, s csak azután ült a „tanyára" horgászni, „amikor odaszokott a hal". A folyón „hányt" tanyánál lejjebb kellett horgászni, mivel az áram­ló víz néhány méterrel odább vitte a bedobált „elemózsiát". A ra­gadozókra kettes vagy hármas horgot használtak, csaléteknek pe­dig kishalat. A horgokat bedobták és éjjelre otthagyták, majd reggel kiszedték. A horogpálcára (Szirénfalván egyszerűen csak: borra madzagot, majd erre a vízmélységnek megfelelően pedzőt (úszót) erősítettek, amely rendszerint parafadugó volt. A madzag egyik vége a botra, a másik a horogra volt kötve. A Latorca halásza ott, ahol a folyó csöndes járású és széles vi­zű, nem a parton, hanem alkalmas pontokon a vízben szúrja le 65

Next

/
Thumbnails
Contents