Új mindenes gyűjtemény 3. 1984
D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában
próbálkoztak. így nagyobb volt az esély az eredményes fogásra, mivel többen szélesebb vízszakaszt tudtak lezárni. Szorosan egymás mellett haladva rakták a tapogatót hol balra, hol jobbra. Ha valamelyik halász észrevette, hogy „ráborított a halra", akkor szólt a többieknek, hogy álljanak meg, míg kiveszi a halat a kasból. Ezután folytatták a tapogatást, ügyelve arra, hogy együtt haladjanak, „ne lógjon ki senki a sorból". A halat menet közben az oldalukon levő tarisznyába rakták. Hogy „ráborított a halra", azt a halász úgy vette észre, hogy a hal „megszaladt a kasban", és „megcsörrentette az ódalát". Horgászat A horgos halászat a halfogás egyik legősibb módja. Ennek ellenére a horgos halászat „régen" nem tartozott a gyakori fogási módok közé a Latorca szóban forgó szakaszának halászatában. A horgászat számos változata három fő csoportra oszlik eszközei szerint: 1. kézben tartott (nyeles) horog („kuttyogató"); 2. parti horog; 3. véghorog. i G Adatközlőim régebben, amikor még nem volt lehetőség bolti vásárlásra, legtöbbször a falusi kováccsal készíttettek kovácsolt vasból horgokat, amelyeket azonban nem használtak gyakran. A halászok úgy érveltek, hogy „a halász nem azír ment halászni, hogy passzióbul kiűjjön a vízpartra, hanem ha kimegy, hát foganattya is legyen". Ezt a tapasztalatot a szirénfalviak magyarázata is alátámasztja! „Horgászni akkor horgásztunk, mikor mezőn vótunk. Víz majdnem minden főd vígibe vót, beszurtuk a partba a pácákot, oszt mentünk kapálni. Délbe pedig, amikor leültünk ebédelni, a horgokot is megnéztük." Ma már viszont gyakrabban horgásznak, mivel mindennemű másfajta (szákos, hálós) halászati mód tiltva van. Leggyakrabban az egyes horgot használták, főleg potykára és más ke szeg félékre. Csaléteknek földigilisztát, tengerit, tésztát (cukros vízzel összegyúrt liszrtmasszát) használtak. A gyúrásnál ügyelni kellett arra, hogy se puha, se kemény ne legyen a tészta. Ha biztosra akart menni a halász, akkor vette a fáradtságot, és „tanyát hányt" két-három nappal halászat előtt, s csak azután ült a „tanyára" horgászni, „amikor odaszokott a hal". A folyón „hányt" tanyánál lejjebb kellett horgászni, mivel az áramló víz néhány méterrel odább vitte a bedobált „elemózsiát". A ragadozókra kettes vagy hármas horgot használtak, csaléteknek pedig kishalat. A horgokat bedobták és éjjelre otthagyták, majd reggel kiszedték. A horogpálcára (Szirénfalván egyszerűen csak: borra madzagot, majd erre a vízmélységnek megfelelően pedzőt (úszót) erősítettek, amely rendszerint parafadugó volt. A madzag egyik vége a botra, a másik a horogra volt kötve. A Latorca halásza ott, ahol a folyó csöndes járású és széles vizű, nem a parton, hanem alkalmas pontokon a vízben szúrja le 65