Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában

nak több fajtáját ismerték, melyek más-más tapasztalatok alapján készültek, illetve voltak használatban. A „régi" (értsd ezen adatközlőim apáit, nagyapáit) halászok még vesszőből fonták a varsát, a későbbiek során már madzagból kötötték, ugyanúgy, mint a hálákat a hosszú téli estéken. A legismertebbb és a leggyakrabban használt varsa a kétfiókos (Sz.), kétversikes (Z.), kétverklis (B.) vagy kettes varsa (Cs.) volt. A varsát alkalmazó passzív halászati mód (mint a lészánál láttuk) nem kívánt lekötöttséget. Miután a halász lerakta a víz alá varsáit, otthagyta őket, majd ikét-három nap múlva újból „kiment a vízre", hogy a zsákmányt kiszedje. A varsa hossza változó volt: leggyakoribb mérete 2-3 m. Az első káva olykor elérte a 60-70 cm magasságot, az utána következők magassága fokozatosan csökkent. A talajhoz való (víz alatti) rögzítés elöl szárnyékkar óval történt, a vége (csúcsa) pedig a varsakaró hoz volt erősítve, s az egész így kifeszítve. Kerítőhalászat A gyalommsá való kerítőhalászat is ismert a kutatott falvakban. Erre a halászati módra úgy emlékeznek, mint az egyik legsikeresebbre. Ez a kerítőhálónak a többinél jóval nagyobb méreteiből adódott, hiszen így lényegesen nagyobb eséllyel indultak útnak a halászok. A szirénfalviaik legnagyobb gyakna 120 m-es volt! Ennek a szerszámnak a kezeléséhez általában 5-6 emberre volt szükség (B., Cs„ Z.), de a szirénfalviak tízen is gyalmoztak. A gyalmot külön-külön, de egy céllal kötötték, majd társultak és az egészet egybekötötték. Később, amikor kereskedőktől könnyebben is beszerezhették a gyalmot, Gútáról, a bésiek pedig Szegedről hozatták. A gyalommal főleg áradások idején halásztak (még az 50-es évek elején is), amikor „a Latorca forgói még jól megtartották a vizet, azaz a halat". A kanyarokban, kifutókban tartózkodott a legtöbb hal, mivel ezeken a helyeken volt a legmélyebb a víz. A gyalmozás pontos munkamegosztást követelt, illetve rutinos, beidegződött mozdulatokat. Ketten hajtották a ladikot (egy elöl, egy hátul), ketten „megvetették a tanyát" (amint a ladik siklott a vízen, úgy hányták a vízbe a gyalmot, eközben félkört írtak le); ketten pedig a parton haladva húzták a 25-30 méteres gyalomkötelet, amely a gyalom borióira (Sz.), azaz apacskaróira (B., Cs., Z.) volt erősítve. Miután elvégezték a kerítést, ugyanúgy visszaszedték a ladikba a gyalmot a halakkal együtt: az egyik halász szedte az alsó inat a súlyokkal, a másik a felső mat a pájhókkal (úszókkal) (Sz.). Egy-egy gyalmos halászat alkalmával 4-5 mázsa halat is fogtak. A gyalomhoz hasonló hálót ismerik más népek is, az oroszok, a finnek, a törökök csakúgy, mint a franciák és a németek. A gyalom keleti elterjedése, valamint „gyalom" szavunk honfoglalás 60