Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában

világította a víz színét, hogy a fénnyel „odacsalja a halat". A harmadik ügyességén múlott a szerencse — ő volt .a szúró, aki kezében tartva a szigonyt, állandóan készenlétben állt, figyelte a vizet, hogy szükség esetén azonnal „szirten szuhassa a halat". Miután ez megtörtént, a kemény, kovácsolt vasból készült szigony visszája (Sz.), azaz horgosa. (Cs., B., Z.) befúródott a hal testébe, illetve egy másik horgossal beemelték a halat a ladikba. A szigony rúdjára kötelet is erősítettek, hogy szükség esetén, ha meg kell vívni a „prédával", a szigonyt be tudják ereszteni a hal után a vízbe. Adatközlőim szerint ezért is volt alkalmas az éjszaka ehhez a halászati módhoz, mert a tapasztalat úgy tartotta, hogy „éjjel kikijárnak a halak a vízbül egíszen a parthoz, még a fejüket is kidugták". A csicseriek olykor zavaros vízben is szigonyoztak tiszavirág<nyílás (kérészjárás) idején, mivel „ilyenkor nagyobb vót a halak mozgása: főleg a ragadozóké, a harcsájé". TÖRTÉNETI HALÁSZSZERSZÁMOK Rekesztőhalászat A rekesztő- vagy rablóhalászat a legarchaiikusabb fogási módok közé tartozik. Már a régi okiratokban találkozhatunk eszközével, illetve ennek mesterszavaival, mint zege, szegje, seyge, segye, vagy az újabb terminológia szerint cége, amelyet a kutatott falvakban szégye néven ismernek. A magyar cége mint halászeszköz helyhez volt kötve, és királyi adomány tárgyaként szolgált. A cégét a magyar királyok úgy adományozták, akár egy várat vagy földrészt, amibőr kifolyólag helyhez kötött szilárd alkotmánynak kellett lennie.

7 A rekesztőhalászat legrégebbi eszköze a vizsgált falvakban is a szégye volt, amelyet a folyó széltében építettek meg. Mégpedig úgy, hogy karókat vertek le a vízbe, ezekhez gallyakat, illetve lombozatot raktak szorosan, részben be is fonták (Sz.). Mikor ez ímegvolt, az egyik part mentén vagy mindkét parton (ha esetleg ketten építették a szégyét) kaput hagytak: a szégyekaput. Efölött (helyezkedett el a halász egy ülőalkalmatosságon, és a szégyekapuba helyezte az emelőt (emelőhálót) vagy szákot. Az emelő szákláb j ai közt régye futott keresztbe, ez a pedző szerepét töltötte be. Ehhez volt erősítve a feljáró (Sz.) azaz a lesőzsinór (Cs.). vagy őrfonal <B. Z.). A feljáró másik végét a halász ujjára, de ha közben „szunyókálni" akart (éjjeli halászatról lévén szó), akkor fülére tekerte. Ha „húzás volt" (a hal nekiütközött a régyének), az ahhoz erősített őrfonal jelezte a halásznak, hogy a zsákmány szákban van, s ezután „ráemelt". A szégye vagy másképpen vész néven is emlegetett halászszerszám a későbbiek során „mozgásba jött" olyan értelemben, 58