Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában

vele, a piacra. Bár a közösség többi parasztjától a halászok nem különültek el, egy-egy öreg halász a halásztársadalmon belül szaktekintélynek számított. A tiszteletet részben korával, de főleg „halászi adományával" vívta ki. Ősrégészeti halászati eszközök Bár a csÓTiak elválaszthatatlan segítőtársa volt hajdan a halásznak, adatközlőim életében már nem használták. A csónakot felváltotta a ladik. A kettő közt egyrészt anyagban és megmunkálástechnikában, illetve kivitelben és formában volt különbség. A csónak egyetlen darabból, leginkább tölgyrönkből készült (halász, de többnyire ügyes ácsmester által), ezzel szemben a ladiknak már csupán a benřcje (váza) készült tölgyből, az alja és oldala fenyőből. A csónak hátránya az volt, hogy ,„íha megindult a vizén, nehéz vót visszatartani" (a súlyánál fogva). Egy nagyobb csónak hossza elérte a 8-10 métert is. Mindez persze attól is függött, hogy a csónákkészítésre kiválasztott fa „hogy adta ki". A ladik, a csónak után következő vízijármű, a szirénfalvi ember számára a halászaton túl még a második világháború után is „legalább annyit jelentett, mint egy szeker". Halászaton kívüli használatát a szükség parancsolta. Ugyanis a Matyi-domb nevű falurész kivételével áradáskor nem volt olyan hely a lápos, mocsaras, alacsony fekvésű községben, amely ladik nélkül megközelíthető lett volna. Volt, amikor áradás idején „a küszöbről egyenest a ladikba szálltunk, oszt úgy mentünk, ahová akartunk" — emlékszik Pásztor Lajos. De az sem volt ritka, sem furcsa látvány, amikor a mezőről az „életet" ladikon szállították haza, hogy el ne vigye a víz az egész évi fáradozás gyümölcsét. Húsvétkor öntözködni is jártak ladikkal. A halászati eszközök és (módok megismerése alapján az ősrégészeti kutatás szempontjából értékes „ősfoglalkozási technikára" következtethetünk, amelyek még ma is jól rekonstruálhatók. A halászat ugyanis minden más foglalkozási ágnál több lehetőséget kínál őstörténeti következtetések levonására.

5 Ez vonatkozik az „első" kezdetleges halászszerszámra, a szigonyra, is. Ennek a halászszerszámnak legősibb formája az egvágú ún. dárdaszigony volt, amely kétféleképpen fejlődött. Egyrészt a szakok, másrészt az ágak tekintetében.

6 A későbbiek során az egyágú szigonyt felváltotta a két, három, négy, sőt ennél is több ágú szigony. A szigonyos halászat éjjeli halászati mód, alapkövetelménye a tiszta víz és a csendes idő. Rendszerint három halászra volt szükség a „szigonyozáshoz"; e kis csapaton belül kinek-kinek megvolt a maga feladata. Az egyik hajtotta a ladikot, a másik a ladik orrában ült és fáklyával (égő petróleumlámpa, karbidlámpa) meg57