Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

Bogoly János: A Bodrog és a Latorca vidékének természetrajza

Jóval szegényebb az előbbieknél a Holt-Tisza Nagytárkány alatti ága. Itt jóformán csak värágkáka (Butomus umbellatus), vidrakeserűfű (Polygonum amphibium) és vízi kányafű (Rorippa amphibia) nő. Viszont egyedül itt fordul elő nagyobb mennyiségben az igen ritka fűlevelű békaszőlő (Potamogeton gramineus). A Karcsa vízinövényzete ellenben elég változatos. Például a Bély melletti ágában előfordul többek között a púpos békalencse (Lernna gibba) és az ugyancsak ritka sima tócsagaz (Ceratophyllum submersum). Leggazdagabb a növényzet az őröstől nyugatra elterülő, fokozatosan mélyülő ágban. Itt a következő ritkább fajok élnek: tömegesen a sekélyebb vízben a gyilkos csomorika (Cicuta virosa), tőzegibolya (Viola stagnina), vízi gamandor (Teucrium scordium), rókasás (Carex vulpina), rucaöröm (Salvinia natans), békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), kolokán (Stratiotes aloides §), súlyom (Trapa natans §), hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus), kálmos (Acorus calamus) és a mocsárhúr (Callitriche platycarpa). A Ticce nagy kiterjedése, változatos talaj- és vízviszonyai miatt páratlanul gazdag növényfajokban. Medrének java részét szigorúan véve már az erdei növényzethez kellene sorolni, a sok fa és cserje elterjedése miatt. A fák közül elterjedt az enyves éger (Alnus glutinosa), a mezei szil (Ulmus carpinifolia), a magyar kőris (Fraxánus angustifolia ssp. pannonica), a rezgő nyár (Populus tremula), ritkább a szőrös nyír (Betula pubescens). A cserjeszint jellemző bokrai a kutyabenge (Frangula alnus), a rekettyefűz (Salix cinerea), a fehérfűz (S. alba), a babérfűz (S. pentandra) a cinegefűz (S. rosmarinifolia), a kányabangita (Viburnum opulus) és a feketebodza (Sambucus nigra). A lágyszárú növények közül legelterjedtebbek a következők: tavirózsa (Nuphar lutea §), súlyom (Trapa natans §), kolokán (Stratiotes aloides §), békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), tavi lórom (Rumex hydrolapathum), érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) és a békaszőlők (Potamogeton .sp.). Az utóbbi években a sekélyesedő részeken a mocsári pajzsika (Thelypteris thelypteroides) terjedését figyeltem meg. A partokon leginkább vízi harmatkása (Glyceria fluitans), iszapzsurló (Equisetum fluviatile), nyúlánk sás (Carex elata) és éles sás (Carex gracilis) nő. Egyes, részben elszigetelt és feltöltődött szakaszok hajlamosak a tőzegesedésre. Ilyeneket leggyakrabban Boly, Pólyán, Szolnocska és Királyhelmec határában találunk. Itt néhol olyan növényritkaságok élnek, mint a kúszó csalán (Urtica kioviensis), a tiszaparti margitvirág (Leucanthemum serotinum), a tőzegeper (Comarum palustre), a békaliliom (Hottonia palustris), a taréjos pajzsika (Dryopteris eristata), a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), a tündérfátyol (Nymphoides peltata §), a keserű vidrafű (Menyanthes trifoliata §), a hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum) és ritkább víziboglárkák (Batrachium haudotii és B. trichophyllum). Jellegzetes képviselője e mocsártípusnak a Királyhelmectől északra fekvő Gyalmos. Ennek déli kanyarulatában, az égeres láperdőben a következő növényeket jegyeztem fel: kúszó 23