Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Fónod Zoltán: A valóság vonzásában…

A csehszlovákiai magyar közírás két világháború közötti szerepével foglalkozva akaratlanul is Laco Novomeský szavai jutnak az eszünkbe: „Az egyetlen, ami az író munkáját nagy hatású üzenetté fokozhatja, raz az őszinte és igaz kapcsolat az élethez és az emberhez, akinek az író a művét szenteli. A nemzet életében megtisztelő helyre csak az ilyen mű számíthat, mert abban a nép Önmagára ismer, szenvedéseire és örömeire, szándékaira, vágyaira és terveire. Függetlenül attól, hogy a kor mércéje szerint tendenciózusnak vagy nem tendenciózusnak, politikusnak vagy nem politikusnak ítélik-e a művet..." Megítélésem szerint ezek a szavak a közírásra is érvényesek, hisz az újságírás a történelem másodpercmutatója, mely évtizedek, évszázadok múltán is bizonyságát adhatja annak, hogy a társadalmi küzdelmek során ki hol állt, melyik oldalán a barikádnak. A küldetéses, elkötelezett szerep vállalása és megvalósítása is ettől a magatartástól függ. Nevezetesen attól, hogy a mindennapi harcokban, küzdelmekben az újságírás — s ebben az egyén — menynyiben segítette, szolgálta a jövőt, annak célkitűzéseit. Hisz a szocialista sajtó munkája —• a maga tájékoztató, szervező és agitatív tevékenységével — mindig is- a haladás, a politikai harc szerves része volt és marad továbbra is. A felszabadulás óta a csehszlovákiai magyar sajtó keresi őseit, s szinte természetes és magától értetődő, hogy ezeket a két világháború között Csehszlovákiában megjelent magyar nyelvű szocialista sajtóban fedezi fel. A hagyományok, előzmények között azonban nem feledkezhetünk meg az olyan nagy nevű elődökről sem, amilyen az első magyar nyelvű hírlap, a Pozsonyban 1780. január 1-én Ráth Mátyás kiadásában megjelent Magyar Hírmondó (1780—1788), vagy a Kassán induló, Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében megjelent első magyar irodalmi és kritikai folyóirat, a Magyar Museum (1788—1792) volt. A Magyar Museumból való kiválása után ugyancsak Kassán indította meg Kazinczy Ferenc (Széphalmi Viince álnéven) az Orpheus című irodalmi és kritikai folyóiratot (1790—1791), melynek összesen nyolc száma jelent meg. Péczely József szerkesztésében pedig Komáromiban adták ki a Mindenes Gyűjteményt (1789—1792). Ezekre a jeles kezdeményezésekre a nemzeti kultúra és hagyomány megbecsüléssel tekint, s tisztelet és megbecsülés övezi őket a csehszlovákiai magyar nemzetiségi kultúra részéről is. A közvetlen elődök kérdésében azonban mégis azok a lapok és folyóiratok jöhetnek szóba, melyek már a megváltozott körülmények között az új államalakulatban, a Csehszlovák Köztársaság megalakulását követően jelentek meg. Az ok nyilvánvaló: a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség történelmi kategóriaként ettől kezdve létezik. Az első világháborút követően kialakult történelmi helyzetben olyan új lehetőségek teremtődtek a csehszlovákiai magyarok számára, melyeket a szocialista eszmeiség, irodalom és kultúra terjesztése és formálása kérdésében nemcsak a csehszlovákiai, hanem az egyetemes magyar sajtótörténet, irodalom és kultúra is nyilvántart. Kiemelkedő munkát végzett e téren Botka Ferenc irodalomtörténész, aki fáradságos munkával feldolgozta a Kassai Munkás (Mun155