Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Erdélyi Géza: Gömör klasszicista építészete

építészetének tárgyalt időszakában is, ami egyértelműen kimutatható, bár kétségtelen, hogy más vidékeken is adódhattak analóg helyzetek. A reformkori Magyarország kapitalizálódása a társadalom struktúrájában is változásokat vont maga után. Fokozatosan nőtt a munkásság, a napszámosok, a szolgák, az elszegényedő földesurak és a nemesek száma, de velük párhuzamosan az iparosok és a kapitalista vállalkozók száma is. Éleződtek a társadalmi ellentétek, fokozódott a belső feszültség, de a helyi viszonyok, amelyek részben a megye általános fejlődésének meghatározói voltak, nem mindenben mutattak azonosságot az ország általános helyzetével és belső viszonyaival. Gömör megye nagy részét hegyek borítják, s a bányavidékeken alig található termő földfelület. A völgyekben meghúzódó falvak lakosai csaknem kizárólag vas- és fakitermelésből éltek, ellentétben a megye déli részével, ahol általában virágzó kézműipar és gazdálkodás, országos hírű állattenyésztés folyt. Közép- és Észak-Gömörben általában minden három-négy településre jutott egy-egy vasércbánya, kisebb kohó, esetleg öntöde. Mindez nemcsak annyit jelentett, hogy a munkásság szétszórtságban, szervezetlenül élt a megye egész területén, hanem azt is, hogy viszonylagos jólétben, az akkori viszonyokhoz képest szinte a polgárosodás határán élt, feltétlenül jobb körülmények között, mint például az Alföld zsellérei, kubikusai vagy napszámosai, akiknek elesett, siralmas helyzetét jól ismerték a gömöri fuvarosok és aratók. A megye városaiban élő polgárságról és iparosokról ugyanazt kell mondanunk, amit Gömör bányászairól és földműveseiről: azt, hogy viszonylagos jómódban éltek. A rimaszombati, rozsnyói, jolsvai, csetneki, dobsinai tímárok, kőfaragók, kőművesek, gomb- és szűrkészítők, a fém- és faipari, valamint mezőgazdasági termékekkel kereskedők jómódú polgárok voltak. A lakosság összetételéről Hunfalvy János a klasszicista korszak utolsó éveiből származó statisztikai művében (1862) azt írta, hogy a körülbelül 160 000 lakosból mintegy 95 000 protestáns, 65 000 római, illetve görög katolikus, 2500 pedig izraelita. Ebből a felénél valamivel több volt a nő. A napszámosok és szolgák száma együtt körülbelül 22 000, a mezőgazdasági és ipari munkásoké 15 000. Ezzel szemben viszont 19 000 volt a tényleges vagy elszegényedett földesurak, nemesek, kereskedők és bánya-, illetve vashámor-tulajdonosok száma. Ezek az elgondolkoztató adatok segítséget nyújtanak az itteni viszonyok megértéséhez, valamint a klasszicista épületek gyakoriságának a magyarázatához. Mindent egybevetve úgy tűnik föl, hogy a XIX. század első két évtizedét leszámítva az egész korszakban kedvezőek voltak mind a pénzügyi, mind a szakmai feltételek, végső fokon pedig a társadalmi és politikai körülmények is, amelyeknek előnyös alakulása II. József nevéhez fűződik, s az építészetben először az egyházaknál jelentkezett szembetűnően. A megye protestánsai, akik a lakosság túlnyomó többségét alkottak, hihetetlen energiával láttak hozzá templomaik építéséhez.

7 Ennek ösztönzője a kezdeti időkben a vallásos hiten túlmenően a századokon át elszenvedett sérelmeknek és bajoknak az egyházépítő munkában való kompenzálása volt. Ehhez 59