Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Duka Zólyomi Norbert: Fejezetek a himlőoltás történetéből

önmagától fog úgy reagálni, hogy ellenanyagokat termel, amelyek legyőzik, illetve féken tartják a kórokozó erőket. Az oltás volt az első autoimmunizációs módszer, amely kizárólag a tapasztalaton alapult, és amelyet nem lehetett az eddig ismert kategóriák egyikébe sem besorolni. A 18. századnak, a felvilágosodás korának kellett eljönnie, hogy akadjanak orvosok és tudósok, akik lerázzák a skolasztika béklyóit, és új, természettudományos szemlélet alapján vállalkozzanak olyan újításokra, amelyek sem orvosilag, sem ideológiailag nem illeszkednek az addigi rendbe. Azokban az országokban, amelyekben többre becsülték a tapasztalatot az elméleti fejtegetéseknél, a népi gyógyításban már régóta ismerték az oltást. Kínában és Indiában már 1120, illetve 1000 körül a nyomára bukkanunk. Indiában maguk a papok, a brahminok végezték, akik már ismerték előkészületi fázisait is: a dietetikai előkészítést és — utólagosan — a hideg víz használatát. De az újabb kutatások szerint Skóciában, Walesben, valamint a francia Auvergne-ben és Cléve-ben is az oltás a népi gyógymódok sorába tartozott. Angliában voltak vidékek, ahol a juhokat használták fel a fertőző anyag elvonására, mert a juh a néphit szerint „magához vonzza a fertőző anyagot". Az 'érintkezést úgy hozták létre, hogy a juh himlőgennyével bekenték a beoltandót. Más módszert használtak a népi gyógyítók Oroszország egyes vidékein, Kamcsatkában és Svédországban, különösen a halászok körében. Halászszerszámmal, amelyet előbb a beteg gennyébe mártottak, bevágást eszközöltek a beoltandó személyen. Még 1896-ban is észleltek Szamarkandban olyan eseteket, hogy a népi gyógyító tűvel végezte el a műveletet. Ismerték az eljárást a török birodalomban működő görög és örmény vándorgyógyítók, de hírük még nem hatolt el az európai orvosokig, illetve ha tudtak is róla, nem vették komolyan. Pedig például a török uralom alatt levő romániai tartományokban is ismert volt ez az eljárás, ahogy azt egy román orvostörténész, Vätämanu kimutatta.

1

1 Az első komoly hírt a himlőoltásról egy francia utazó, de la Motraye hozta Grúziából. Szerinte a grúz nők, akik felette büszkék szépségükre, attól való félelmükben, hogy megkapják a himlőt, amely ha nem is halálos, de arcukat örökre elcsúfítja, orrukba kenik a himlőbe esett személy himlőváladékát, és így ellenállóvá lesznek a himlővel szemben. Ugyanakkor egy másik, ugyancsak Törökországban működő orvos, Pylarini (Pilarini) is foglalkozni kezdett az oltás lehetőségével, és 1715-ben megjelent könyvében bővebben írt róla. Már előbb is hírt adott az új módszerről, a boroszlói (ma Wroclaw) Natur- und Medizingeschichten című tudományos folyóiratban. Ilyen módon kerülhetett a hír Raymann (Reimann) János Ádám eperjesi orvoshoz is, akinek merész kísérletéről még szó lesz. Weszprémi István, az első magyar * orvostörténész ugyan azt állítja, hogy Raymann a Sárosba is eljutó görög és örmény vándorgyógyítóktól ismerte meg az új eljárást, de ha ez így volt is, a nagyobb hatást Raymannra mégiscsak egy tanult orvos beszámolója válthatta ki, mint a kuruzslóktól, illetve népi gyógyítóktól látott gyógymód. Azért is feltehető, hogy Raymann az említett folyóiratból értesült 41