Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Duka Zólyomi Norbert: Fejezetek a himlőoltás történetéből
A himlőoltás kezdetei Európában Mikor bukkant fel a himlő először Európában, és honnan került ide — erre csak feltételesen lehet következtetni. Első, meglehetősen pontos leírása egy arab orvostól származik. Rhazesz írta le, később latinul is megjelent könyvében (De variolis et morbillis). Űgy ír a himlőről, mint hazájában régóta honos betegségről. így nyilatkoztak további arab orvosok is (Mesue, Avicenna), úgyhogy biztosra vehető, hogy az arab uralom alá tartozó területeken a himlő az egész középkorban ismert és elterjedt volt. Mások azt állították, hogy az arab területekre csak másodlagosan hatolt be, mégpedig Afrikából. Tény az, hogy máshol is ismert volt, így Indiában, ahol a himlőnek külön „védőistene" volt, és Kínában, ahol már az 1120-as években kimutatható megjelenése. Hogy Hippokratész és a római orvosok ismerték-e, illetve külön betegség jellegét felismerték-e, fennmaradt írásaik alapján kifejezetten nem bizonyítható. Dél-Európában 670ből maradt fenn egy krónikás leírása, s a benne említett tünetek himlőre utalnak. A későbbi időben összetévesztették más betegségekkel, illetve a pestilentia vagy a „szent tűz" fogalmai alá sorolták be valószínűleg az esetleges himlőelőfordulásokat is. Már a 12. századi Franciaországban kétségtelenül kimutatható a himlő, és a század végén Angliában is. Dániában először 1527-ben írták le, Svédországban 1678-ban, de itt valószínűleg már előbb elterjedt. Amerikába elsőként a spanyoL hódítók vitték át, úgyhogy például Mexikó meghódítása után rövid időn belül három és fél millió ember esett a himlőjárványok áldozatául. Még nagyobb arányban léptek fel járványok a néger rabszolgák Afrikából történt behurcolása után. Ez egyes kutatókat arra a nézetre vezette, hogy „a négerek a himlőragályra leghajlamosabb emberi faj". A 18. századot megelőző századokban a himlő már mindenképpen általános európai problémává nőtt. 1 0 Az a megfigyelés, hogy a himlőn egyszer átesett gyermek vagy felnőtt személy többször nem kapja meg ezt a betegséget, nagyon régi keletű. Azt is észrevették, hogy ha nem kerül túl sok fertőző anyag a szervezetbe, a himlő csak szelídebb — bárányhimlőnek is nevezett — formájában jelentkezik, esetleg még ilyen formában sem, és bizonyos enyhe tüneteken kívül más baja a fertőzött személynek nem esik. Érdekes módon a skolasztika hatása alatt álló európai orvosok körében nem vált tudatossá a tapasztalat (még ha ismerték is ezt a jelenséget), hogy a himlőn való egyszeri átesés az illetőt a további ragálytól megóvja. Ez nem róható fel nekik, mert az akkori orvosi gondolkodás két fontos fogalomnak nem volt tudatában. Nem ismerte a megelőzést (ez valójában a 18. század nagy orvosi vívmánya volt), és nem ismerte, de nem is ismerhette el az isteni és természeti világrendbe való beavatkozás jogosultságát. Akarta és tudta gyógyítani a már meglevő betegségeket — már amennyire ezt a korabeli orvostudomány szintje lehetővé lette —, de nem tudott és nem is akart volna megelőzés céljából egy egészséges szervezetbe behatolni, beavatkozni. De ennek esetleges hatását sem tudta felismerni: hogy a szervezet a betegséget hordozó váladék felvétele után 40
