Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Fónod Zoltán: A valóság vonzásában…
című) feljegyzése az 1905-ös forradalomról láthatóan az anyaghiányt próbálták pótolni. A lap ostravai szerkesztése némileg javított a korábbi helyzeten, s Bányai Pál, Háber Zoltán és Fábry Zoltán írásai mellett ismét közlik a szocialista írók, köztük a magyar emigránsok műveit. Elsősorban a moszkvai emigráció és a szovjet írók alkotásai szerepelnek a lap hasábjain. A rappista irodalmi törekvések hatására azonban érvényesül a „kirekesztő" szemlélet, s a Munkás nem keresi a közvetlenebb kapcsolatot a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőivel. Jellemző, hogy Forbáth Imre, Morvay Gyula, Szilágyi András neve hiányzik a lapból, s elmaradnak azok is, akik korábban publikáltak (Földes Sándor, Bányai Pál, Barta Lajos, Gábor Andor és mások). Nem foglalkozott azokkal a kezdeményezésekkel sem, melyeket a Sarló-mozgalom fiataljai vetettek fel. A pártpolitika kérdései foglalták le a lapot, s láthatóan tehernek számított a szocialista irodalom szervezése, előnyben részesítették viszont a politikailag célszerűbb munkásleveleket, illetve a már ismert (külföldi) szerzők műveinek propagálását. 1930-tól, a Munkás hetilappá válásától tovább szűkülnek a lap közlési lehetőségei, s megfogyatkozik a munkatársak száma is. A Sarló és Kalapács című folyóirat moszkvai megjelenésével ugyanis fórumhoz jutnak azok az emigráns írók, akik korábban a külföldi testvérlapok közlési lehetőségeire szorultok. Összefüggött a kérdéssel persze az is, hogy a párt más lehetőségeket keresett az értelmiségiekkel való kapcsolat megteremtése érdekében. Erőteljes kísérletek történtek ekkor már egy irodalmi és kulturális lap megteremtésére. Ilyen kísérlet volt 1929-ben az Ifjú Előre, majd két év múlva Az Üt. Az 1931-ben induló Az Űtra hárult az a feladat, hogy a Tvorbához és a DAV-hoz hasonlóan fórumává váljon a CSKP kulturális politikája megvalósításának és a magyar nemzetiségű szocialista alkotó értelmiség szervezésének. Az Üt megjelenése után a Munkás irodalmi közleményei a minimumra csökkentek, s irodalmi jellegű anyag (vers, elbeszélés, tárca) közlése csak alkalmi jellegű volt. A Munkás utolsó évfolyamaiban, 1934-től némi élénkülés tapasztalható. Irodalmi szervező munkája nem volt eredményes, kulturális híradásai, irodalomnépszerűsítő tevékenysége azonban megélénkült. A mi örökségünk címmel rovatot nyit, amelyben a magyar irodalom legjobbjait, Batsányit, Katona Józsefet, Madáchot, Vörösmartyt, Petőfit, Adyt és József Attilát népszerűsíti, s ismertetéseit versekkel is illusztrálja. Felfigyel a népi írók munkásságára, közli Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter, Nagy István egy-egy versét, elbeszélését. A csehszlovákiai magyar irodalom képviselői közül Dömötör Teréz, Fábry Zoltán, Iiáber Zoltán, Forbáth Imre és Prerau Margit írásai jelennek meg a lapban. A cseh és szlovák irodalomból K. Čapek, F. Halas, P. Jilemnický és I. Olbracht műveinek fordításával ismerteti meg az olvasót. Megélénkülnek a lap kapcsolatai a külföldi magyar emigrációval, közli Hidas Antal, Háy Gyula, Gergely Sándor, Kahána Mózes, illetve Bajomi Lázár Endre 174
