Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Méryné Tóth Margit: Tradoskedd hagyományos táncai és táncélete

kikeményítették, és — érdekes módon — nem vasalták, hanem sodrófára húzva szedték ráncba és szárították meg. Alája két-három, ugyancsak kikeményített fehér alsószoknyát vettek, ehhez könnyű fehér blúzt, fehér kötényt, harisnyát és cipőt viseltek. A legények fehér ingben, zsinóros fekete nadrágban, mellényben és csizmában táncoltak; nyáron, azaz már húsvéttól kezdve fehér vászongatyában, ingben és természetesen fekete mellényben. Ilyenkor már sokszor elmaradt a csizma, hogy ne szaggassák, egyszerűen mezítláb táncoltak. Viszont tánc közben a kalapot a fejükön hagyták télen-nyáron. A másik szabály az. volt, hogy a bálba mind a lányoknak, mind a legényeknek be kellett fizetniük. A lányok is mindig maguk fizettek, még akkor is, ha udvarló kísérte őket. A bálok nagyon korán kezdődtek. Litánia után a legények egyenesen odamentek, de a lányok is siettek átöltözni, és öt óra körül már ők is ott voltak. A bál éjjel 1—2 órakor ért véget, kivéve a farsangi és búcsúi bálokat ; akkor reggelig táncoltak. A századforduló idején Tardoskedden a zenét a duda szolgáltatta, majd a citera vagy a facimbalom.

1

6 Erre még ma is emlékeznek. A tízes évek táján ezeket felváltotta a cigányzenekar. A duda, a citera és a cimbalom még ezután is hosszú ideig használatos volt, de csak a szűkkörű mulatságokon. A táncra való felkérésnek is megvolt a szigorú rendje. A legény soha nem kérte fel a lányt, csak intett neki, vagy nevén szólítva hívta. Az elköszönésnek is sajátos módja volt. A legrégebbi visszaemlékezések szerint a legény a tánc végén szó nélkül otthagyta a lányt, míg 50—60 évvel ezelőtt — a mai 70—75 évesek báli illemszabályai szerint — a legény a lány kezébe csapott, és egészségére kívánta a táncot. A századforduló idején a táncrend a következő volt: a férfiak bandánként több kis körben összefogódzva vagy magányosan kezdték táncukat. A verbunk után friss csárdás következett, amelyet ők frissnek vagy gyorsnak neveztek. Ezután vége volt egy táncnak, amelyet darabnak vagy nótának neveztek; ez néha eltartott egy óra hosszat is, mert a frisset sokszor megújrázták. A báli szünetekben erősen megmutatkozott a két nem elkülönülése. A legények ittak, duhajkodtak, a lányok szelíden, karonfogva sétáltak, vagy körbeállva énekeltek. A táncban való részvételnek több olyan megnyilvánulása volt, amelyben mindkét nem megmutathatta, mit ér. Azt a lányt, aki nem tudott jól táncolni, ritkán vitték a táncba, s nehezebben is ment férjhez. A legidősebbek visszaemlékezései szerint a legjobb női táncosok még a verbunkot is el tudták járni,

1

7 sokszor ők is beálltak a körbe a legények közé verbunkolni. A legényeknek viszont éppen a verbunkban kellett megmutatniuk, hogy tudnak cifrázni, de verekedés közben is ki kellett tenni magukért. Tánc közben lekérés nemigen volt, s ha igen, csak jóbarátok között. Erre rendszerint úgy került soir, hogy a legény eleresztette a lányt, elkezdett cifrázni, és ezalatt a lányt egy másik legény kapta el. A leánynak nem illett visszautasítania a táncba hívást. Ha mégis visszautasította, akkor a legény a Rákóczi-indulót húzatta, az ajtóig 126