Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Blaskovics József: Gömör az oszmán-török uralom idején

hivatalra bízták. Ennek főnöke, a defterdár, megbízott néhány emint (hivatalnokot), hogy a helyszínen összeírják a szükséges adatokat. Ez az összeírás tartalmazta a házak számát, a bennük lakó jobbágyok nevét,

4

3 továbbá hogy mit termelnek, mennyi az évi termés tizede, és milyen adót és illetékeket kell fizetniük. Természetesen az eminek nem mentek el minden ŕaluba. A távolabbi, határ menti vagy nehezen megközelíthető települések esetében a falu bírójának bevallása szerint írták össze a vagyontárgyakat. Mellőzték azoknak a városoknak és falvaknak a részletes összeírását is, amelyekkel megegyeztek, hogy átalányban (maktú) fogják fizetni az adót. Ilyen esetekben csak a végösszeget jegyezték fel. A falu nevében a bíró vagy az esküdtek keresték fel a földesurat, és megegyeztek vele a fizetés módjában, erről végzést kaptak, és amíg a lakosság betartotta a megszabott feltételeket, békében élhetett. Ez a megoldás természetesen nem tetszett a régi földesuraknak, a királyi nemességnek, a hivataloknak és a hadseregnek. Követelték, hogy az oszmán uralom alá került városok és falvak nekik is megfizessék az adót. Ezért gyakran rátörtek a hódoltsági falvakra, és erőszakkal szedték be az adót és a tizedeket. Az oszmán hatóságok és államférfiak erélyesen tiltakoztak ez ellen, hogy a „szegény rájáktól" kétszeresen szedjék be az adót.

4

4 Mint fentebb említettük, a drinápolyi fegyverszünet (1568. február 17.) megszabta, hogy azok a jobbágyok, akik eddig mindkét félnek fizettek adót, ezentúl csak az oszmánoknak fizessenek, illetve csak nekik végezzenek robotot.

4

5 A kettős adófizetés és az erőszakos adószedés kérdését azonban nem sikerült semmiféle megállapodással rendezni. A kettős adófizetés gyakorlata továbbra is fennmaradt, sőt a zsitvatoroki békeszerződés 16. cikkelye hivatalosan is elismerte Szécsény, Fülek, Nógrád kettős adófizetési kötelezettségét. Hasonló helyzet alakult ki Eger körzetében a bécsi béke megkötése (1615) után. Ügyszintén Komárom, Bars, Hont és Nyitra megyék számos települése is kétszeresen fizette az adót.

4" Ez olyan elviselhetetlen terheket rótt a magyar—török határvidék lakosságára, hogy sokan a határtól távolabb eső területekre menekültek, vagy a legközelebbi városokban telepedtek le, ahol életük és vagyonuk nagyobb biztonságban volt.

4

7 Míg a kisebb falvak gyakran elnéptelenedtek, aránylag kedvezőbb helyzetben voltaik azok a városok, amelyeket az oszmán hatóságok hássz-birtoknak

4

8 jelöltek ki. Ilyen városok voltak Rimaszombat, Losonc, Rozsnyó és Nyárhíd (Érsekújvár), továbbá Miskolc, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös stb. A hássz-birtokok rendszerint évi átalányban (maktú) fizették az adót és a tizedeket. Ez az átalányösszeg az ajándékokkal megtetézve (amelyeket az oszmán hivatalok személyzete elvárt) gyakran meglehetősen magas volt, mégis alatta maradt a királyi hatóságok által követelt adónak. A valóságban ezek a városok képesek voltak mindkét félnek adót fizetni, s ennek ellenére fejlődtek és gazdagodtak. A hássz-városok néhány jelentős előnyt élveztek. Mindenekelőtt a hássz-tulaj donos igyekezett megvédeni városát, mert csak így biztosíthatta magának a belőle folyó jövedelmet. Az alsóbb fokú 13