Új mindenes gyűjtemény 1. 1980
B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez
No itt. igaz-e. úgyis vót. Szegény János megyen be az erdőbe — rendesen papíron leadta neki. Mikor mennek, az erdő közepébe az égvilágon semmi se, csak egy vaságy. Eccer csak az egész vadszilvás egy rakásra szalad, mikor a vas griffmadár ereszkegyik le. Mikor a háromlábú kecskét hátba vágta, akkor a kecske összeszaladgáta az egész erdőt ordítva, a bokornak a tövébe elkezdte a nagy bőgést. Szegény János má idegvei nem bírta, messzólalt a fa tövibő: — Hallod, hallod. Világ Vitéze, mé teszed ezt a csúfságot meg ezt a nagy szigorúságot minden embervel? Isz ez az ember az egész fiatalságát itt élte le tenálad, és így bánsz ővele? — Hallod, hallod. Szegény János, tudtam — azt mondja —, mikor anyádba egy babszem vótal, hogy együve kerülőnk. Elhíjjom a keresztapámat meg a keresztanyámat, és csak akkor tartjuk meg a vacsorát, mikor ők megérkeznek. — Kérlek szépen. Itt memmondom aeked előre, Griffmadár Vitéze, hogy itt má vagy te uralkodol az egész világon, vagy én. Ez má lehet, hogy nekőnk kettinknek — vagy neked, vagy nekem — az utósó vacsora. Ide hallgass, két nagy vitéz a fődön nem élhet, és Világ Szépségi kettinké nem lehet. Vagy a tied, vagy az enyím! Amelyik kettőnk közű erősebb lesz, azé lesz Világ Szépségi! — Hát nézd, pajtás, innen má te, míg a világ a világ, nem mécc el! Mert aki ebbe az erdőbe begyön, innen má nem megyen ki! Azt tudom, hogy a háromlábú kecske behozott, de má kivinnyi nem tud az én segítségem nékű. Itt má ihatónk, ehetőnk, míg a világ a világ lesz. Meggyönnek keresztapámék, keresztanyámék, és nyugodtan iszónk, eszőnk, és akkor mevviaskodónk. Ölre-e vagy kardra, nekem mindegy. Itt a fődön hegy me fa nem marad, mer mind rakásra túruk, még a hegybő is laposat csinálónk. Mer nekőnk agyig kell bírkoznyi, míg a világ a világ él. Mert ez olyan lesz, Szegény János, mind mikor két holló felszáll az ég enyhibe, oszt mindég vágják egymást. A két holló se bír egymásval, de mink se bírónk egymásval. No itt, igaz-e, ahogy ők beszégetnek a megvívásró, eccer csak egy háromlábú talyiga az erdő közepin lehajintsa magát. — Adjon isten, édes, kedves keresztfiónk. — A két öreg, Világi Fődreng meg a felesége. — Jó, hogy hétezer esztendőtő az eszedbe juttónk, hogy te minket megemlítettel a szádon. Ide hallgass, az utósó kancsó borodat — mer a pincébe má több bor nincs, csak egy kancsóval, ami a család részire maradt — most megisszuk, oszt mink el is menőnk. Má te minket, míg a világ a világ, nem látol. Mink — azt mondja —, ennek a nagy túrásnak meg nagy csattogásnak má öregek vágyónk, nem nekőnk való má. kedves fijam. Szegény János szegény családbó származott, egy szerencsétlen cigánynak a gyereki, most kinek vétsőnk? Neki is segítettőnk, me neked is. Hát — azt mondja — má tik tudjátok ketten, hogy hogy döntitek el Világ Szépségit. No itt, igaz-e, úgyis vót. Szegény János szaladt, meccsókolta az öregeket. Itt a vén öreg belemarkolt az ódalába, oszt magáho húzta Szegény Jánost. — No, édes, kedves fijam, egy jányon ketten nem osztozkodhattok, hát idi hallgassatok! Amelyik erősebb vitéz ember lesz, azé legyen a jány! Ha hét esztendeig, hét szempillantásig vágjátok egymást, neked se lehet semmi bajod, meg őróla se egy gomb se. Hát ilyen verekedésnek semmi értelmi, hogy az egész világon csúfnak tegyétek egymást, hogy az egyik hegyet a másikho túijatok szét. Minek-e? Most ide hallgassatok, ahogy tik együtt verekednétek, téged is meg őt is kinevetné az egész világ. Azt mondják, hogy nagy a világ, oszt két ember nem fér el eggyütt. De hát ide hallgassatok! Két fiatal egyre pályázik, a Világ 165
