Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

Szépségire. Hát mink abba nem szólónk bele, maj te keresztfíjónk vagy, te me jót tettel velőnk. Most — azt mondja — kinek vétsőnk? Senkinek se! Mink evvel búcsúzónk, isten veletek. No itt, igaz-e, úgyis vót. A két nagy vitéz perdol együtt. — Ide hallgass — azt mondja —, János! Most felszállasz a fekete felhő járásába, kihúzod a kardodat, oszt úgy gyösz lefele, olyat vágol a fejem tetejire, amilyent csak bírsz! Amelyik a másikat mélyebben vágja a fődbe, azé lesz a jány! No, most felszállott, igaz-e. Szegény János, elkeseredetten memmarkolta a kardját, messinderítette a feji felett, úgy gyön lefele, mindha egy istentelen nagy hegyet dobnának lefele. Olyat vágott a fejire, hogy Szegény János hét éccaka, hét szempillantásig mindég aludt. Mit lássa jő, hogy az a nagy vitéz derékig a fődbe vót, olyat vágott a feji tetejire. Kimászott a főd gyomrábó valahogy nehezen, akkor ő ült fel a lovára nagy nehezen, sántítva. Felszökött a fekete felhő járásába a nagy Griffmadár Vitéz. Mikor gyön lefele, mind a fecske, durr! Szegény Jánosnak a fejire. Ugyanúgy derékig, púpig, mind ő őtet. — No, látod-e. Szegény János, egyforma erőbe vágyónk, egyforma tudományba. No, ide hallgass, ez mind semmi, ahogy mink itt viaskodónk. Egyezzőnk meg együtt — azt mondja —, hogyha hétezer esztendeig meg hét szempillantásig váguk egymást, az se a tied, se az enyím. Feküdj le ti is meg én is! Ahogy ők perdolnak, egy madár mejjelent a fán. — Ide hallgassatok, két Világi vitéz, legyetek olyan szívesek, hagy köszöntselek én fel benneteket! Az egyik kezibe bor, a másikba is bor. Szalad. Az egyik kezibe piros rózsa, a másikba fekete rózsa. Világ Szépségi szalad arany, főgyig érő pongyolába, Nap és Hold a homlokába, két csillag a vállába. Mikor nevetett, arany tubarózsák hullottak a szájábó. Griffmadár Vitéznek odadja a fekete rózsát, egy kancsó bort. Szegény Jánosnak a piros rózsát, egy kancsó bort. Azt mondja a Világ Griffmadár Vitéz: — Hallod, hallod, Világ Szépségi, mit jelent ez? Szegény Jánosnak adod a piros rózsát, nekem meg adod a feketét? — Ide hallgass — azt mondja —, Világi Griffmadár Vitéz, ketten tik engem nem vehettek el! Úgy tudd meg, hogy Szegény Jánost én szeretem, és én az övé leszek. A tied akkor se leszek, ha Világ Fájaként fogom szöknyi a világot az egész világéletembe. (Hát, igaz-e, milyen nagy szó vót má a?!) Akkor, igaz-e, Világi Griffmadár Vitéznek elpirút az arca a nagy idegességbe, oszt Világ Szépségi felé vágott a kardval. Belevágott, igaz-e, a lába nyomába. Mikor belevágott a lába nyomába, egy istentelen nagy világi jegenyefa nyőtt a lába nyomába. A jány elordította magát, hogy: „Most vágjad, Szegény János!" Szegény János abba a minutába kirántotta a kardját, olyant vágott a szívi közepibe, hogy Világi Griffmadár Vitéz eccerre térgyre roppant. — Kegyelem előtted, Világ Szegény János! — Térgyre esett előtte a nagy vitéz ember, orrán, száján bugyogott a vér. — Hűséges szolgád leszek, míg élvést élek. Hagyd meg az életemet! — Ide hallgass, meghagyom az életedet, ha ebbő a vadszilvás bozótbó, ebbő a vadszilvás összevissza hordalékbó ugyanolyan országot csinász, ahogy vót! No itt, igaz-e, Griff vitéz neki ezt teljesítette, egy hatvannyolc ország emelkedett ki a főd gyomrábó. „Éljen, éljen, éljen a mi mevváltságónk, éljen!" Egybő hatvannyolc országnak lett a fejedelmi Szegény János. 166