Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

megkért engem a komájának. Megkereszteltem neki a fiját, most má ő a nagy vitéz ember. Fijam, bő Magyarországon párja nincs most, mink ezt tudjuk. De még az öreg is jó a házná, ha nincs más, mikor az ember bajba van, kedves fijam. Ahogy ő néz minket, mink is így nézük őt. No, Szegény János, ha te mirajtónk segítettel, mink is segítőnk rajtad. A feleségem odadta neked? — Idedta, kedves, édes öregapám! Ügy érzem magam, mintha az egész világ ereji bennem feküdne. — Kedves fijam, tudom. Mer amelyik hegynek az ódalát megütöd, a hegy má tológyik el. Meg fák má teelőtted, fijam, nincsenek, mer csavargálod meg húzgálod ki tövestő, oszt hányod rakásra. Kedves fijam — azt mondja —, én is segítek rajtad. Világ Kerűlőjivel beszéltel-e, él-e még ő? — Él. — No, ide hallgass, gondolj rá! Nekem Világ Kerülője öcsém, csak ő azt a pályát választotta, hát legyék az övé az! Én meg Egész Világi Vitéz vótam. De má hétezer esztendőtő sokat fordút a világ, má én se tudok mindenrő. A fiú benyút a zsebkendőé, mettörűközött. Rupp, mejjelent. — Édes, kedves fiónk — mondja —, itt vagy? — Itt vagyok. — Mit parancsolsz, édes, kedves fijam? — Édes, kedves öregapám, itt ez á nagy vitéz ember követelte magát, hogy magok valami... Mellátták, összecsókolták egymást. — Édes, kedves öcsém! — Bátyám! — Téged is felkeresett ez a Szegény János? — Fel! — No, ide hallgass. Szegény János! Hétezer esztendeje, hogy én a bátyámat nem láttam, Világi Fődrenget. Mer mikor ő valamikor erre járt, még a főd is rengett. A hegyeket, vőgyeket meg a fődeket ő túrta. Hát azé lett az ő neve Világi Fődreng. A fődbő a bogarak is kiszaladgátak a hegyekbe, meg ki tudja, hogy hova. Mink egymás ellen haragudtónk, míg a világ a világ élt, mer ő is Világ Szépségit szerette, meg én is. Nagyobb vitéz ember vót, mind én, azé lett az övé Világ Szépségi. Én beadtam magam Világ Kerülőnek, hogy én mindég csavarogjak, míg élvést élek. No itt, igaz-e, ők eggyütt perdolnak, összevissza csókolták egymást. — Most ide hallgass, ennek örömére, hogy mink hétezer esztendő után tanákoztónk, legyen itt az egész mindenki, hidd meg má a keresztfijadat is! — Ide, az én portámra, míg én élek, nem gyön! Ha ő olyan nagy gavallér, akkor mink is legyőnk! Itt van Szegény János, a mi örömőnk, hát akkor legyőnk így hárman! — mondta Világi Fődreng. Úgyhogy megittak vagy hatvan vagon bort, három évig, három éccaka mindég ittak, táncoltak. Megettek vagy hatvan tekenő haluskát. Azt mondja Világ Kerülője Világ Fődrengnek. — Hallod, hallod, kedves bátyám, mink szórakozónk, jól érzük magónkat, itt ez a szegény gyerek, vele is törődnyi kéne. — Ide hallgass, útnak indítjuk, ha mind a ketten együve tartónk. Úgyhogy eredményes és békés legyen az egész útja. Maj, mi tűrés, mi tagadás, nagy erő van a gyerekbe, és ő megesküdött a kardja markolatjára, hogy ő a világon nem vesz senkit feleségű, csak Világ Szépségit, aki apátó és anyátó nem született. Egy iborkába fekszik, akit 162