Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

mi történt, én vak vótam. Erre gyött má az égvilágon mindenki, vagdosták, kedves fíjam, mer a szememnek a helyi a szúrásbó ki sincs. De mikor belevágtad azt a vasvillát a szemembe, még a nyel is eltört a villába. Az én erdőmet — azt mondja — ember elkerünyi nem tudta. Azé húztam ki a vashálót, hogy itt mindenki szálljon le, hogy mindenki tanákozzon velem, aki csak érizte magába, hogy vitéz ember! De hát idáig mé nem gyött egy se olyan, csak te! Hát most azé — azt mondja —, ide hallgass, hét éccaka, hét szempillantásig te innen nem mégy el! Énnálam azt eszel, azt iszol, amit akarsz, mer olyan boldoggá nem tett senki se engem az égvilágon, mind te. Mit iszol, kedves fíjam, mit eszel? — Édes, kedves öreganyám, amit maga azelőtt a lábával dagasztott, pampuskának me vakarának valót, nekem abbó a tésztábó süssön vakarát! — Hohó, édes fíjam! Mindent odadok, csak azt az egyet nem! Abbó én neked nem sütök vakarát. — Édes, kedves öreganyám, én magán segítettem! — Igaz, kedves fíjam! — Hát mé nem akarja ezt nekem meccsinányi? — Itt van, adok neked országot, avval a tudományval leszel, amivel én. Mi kell más? — Édes, kedves öreganyám — odament, meccsókolta a homlokát —, én magát úgy szeretem, mind az édesanyámat. Én magán segítettem! Csak maga nekem abbó süssön vakarát! — Édes, kedves fíjam, hát ha annyira ragaszkodol hozzá, akkor én segítek rajtad, elkészítem én neked azt a vakarát. Fijam — azt mondja —, nagyot kérsz, mer úgy tudd meg, hogy a nekem keresztfíjam, akivel te most perbe vagy, ellenségbe vagy. Ide hallgass, amióta ő nagy vitéz ember, kedves fíjam, ő énrám még rám se nézett, az erdőmet is kikerüte. Engem nem nézett semminek se. Én saját magamat elátkoztam vaknak, hogy míg olyan vitéz ember nem születik a fődön, aki nekem a villát úgy belevágja a szemembe, hogy én a két szememvei belássam az erdőmet, én agyig mindég vak legyek! Idi hallgass, én hét esztendeig, hét szempillantásig tapostam a tekenőbe azt a tésztát, az neki mind erejibe vót, de ő még rám se nézett. Ha ő olyan bitang gazember vót, hogy ő énrajtam nem segített, meg én nem vótam neki keresztanyja, hát akkor má úgy vegye hasznát! No itt, igaz-e, Pistukám, a vénasszony megkezdte a kemencébe az aprófát raknyi, készítenyi a tüzet. — No, kedves fijam, hordjad ti is a fát! Mer ide hallgass, mikor tik együve kerütök, és ő má ki lesz fáradva, ő ugyanolyan vakarát vesz elő, mind a tied, oszt abbó eszik. Ő egyet harap belőle, kedves fijam, se fáradtságot, se vérzést, se ütést fájdalomnak nem vesz, nem érez. Eccerre hét országnak az ereji szalad bele. De tebeléd me nyolc, mer — azt mondja — ezt annak készítettem, amit én vakon tapostam. Hétezer esztendeig tapostam ezt az egy tésztát. Ő majd akkor lesz hoppon, mikor mind a kettitekbő úgy gyön a vér, mind a Rimának a dereka vagy a Sajónak. Akkor majd ő is kapackogyik a vakaráé, me te is. Majd akkor kivállik, hogy kibe lesz a több ország ereji, tebenned-e vagy őbenne. No itt, igaz-e, úgyis vót. A vénasszony kisütte az egész vakarát. — No, fíjam — azt mondja —, harapj bele! Itt van vagy hat ódal szalonna, eccerre edd meg az egészet! 160