Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

No itt, igaz-e, úgyis vót. Szegény János odament, ránézett a jány, egy könnycsepp a fejire esett. Légynek változott, a kép alá ment. Gyön a nagy ítélet, nagy villámzás, nagy csattogás gyön. Lehajintya magát a kastély előtt, bemegyen a szobába, ránéz a fényképre. Nincs memmozdítva, hozzá se nyúva. — Hallod, hallod. Világ Szépségi, az a szerencséd, hogy senki se nyút hozzád! Tudd meg, hogy édesapádval, mikor anyádba egy babszem vótál, akkor eljegyzést tettőnk. Mikor eléred a tizennyolc évet, feleségű gyössz hozzám. De te meccáfoltad a szavad, és ezáltal kell neked bolyonganyi. Ha meggondoltad magad, bár akarmelyik pillanatba a feleségem lehetel. Vissza olyan szépség lehetel, meg élhetel az országodba édesapádval meg énvelem. De ha nem, ugyanúgy kell neked Világ Fájába járnyi, mind idáig jártai, a kastélyba csak a fényképed lehet. Mer tudd meg, hogy má hétszáz éve bolyongol így az országodtó, és mé vitéz embervei nem tanákoztal, aki téged felkeressen! Hát akkor kire vársz, mondd meg! A jány tovább is rí. Azt mondja neki: — Ide hallgass, Griff vitéz! Nagy vitéz ember vagy, de ha — azt mondja — húszezer esztendeig meg százezer esztendeig bolyongok a világban, akkor se leszek a feleséged! Mer ide hallgass! Apám egy tehetetlen királyember, ő nem verekegyik senkivel az égvilágon. Ő nekem szabad akaratot adott, hogy aho menjek feleségű, akit szeretek. Mer édesanyám má a százagyik esztendejébe taposott bele, mikor én mellettem neki. No, Pistukám! De hát én téged nem kedvellek, ki se állhatlak, és akkor inkább bolyongok, míg élvést élek, akkor se leszek a hitvesed, akkor se viszel te engem a templomba, ha mindég így fogom leélnyi az egész fiatalsági életemet. — Világ Szépségi, egyéb mondanivalód nincs? — Nincs! Má nemegyszer hallottad, hogy nekem nem kellesz! Mevváltozott griffm ad árnak, fel a fekete felhő járásába. No itt, igaz-e, úgyis vót. Ahogy elment, Szegény János is vissza kiszállott. Rácseppentette a fejire megint a könnyit, vissza ugyanolyan testbe, amilyen vót. — No, hallottad ezt a beszédet, Szegény János? — Hallottam. — Ide hallgass, Szegény János, én tehozzád feleségű nem mehetek, míg én így vagyok. De — azt mondja — én is tudtam, míg anyádba egy babszem vótal, hogy te meppróbákozol vele. Azé gyöttem idi, ebbe az országba téged felkeresnyi, mer te engem sose tanátal vóna meg. Én téged most vissza leengedlek a fődre, má ne félj! Én má innen menek, hogy a családodnak a jó élete meg a megélhetése meglegyen. Még az a jó, hogy nekem szabad akaratot adott az a sólyomfejü barát, a Griff vitéz, hogy én arra menek, amerre én akarok. Mer ő magátó nagyobb vitézt nem ismer a világon. Ide hallgass! Nemhogy hét éccaka, hét szempillantásig mászol fel idi, két percen belő má a fődön vagy. — Akkor benyút a hajába, kihúzott egy hajszáit, és lefele hajintotta. Egy aranygarádics vezetett le neki végig a fáró a főd gyomrára. — No, Szegény János, ha akarsz majd velem beszényi, eriggy el egy országba, próbákozz meg sok vitéz emberekvei, de — azt mondja — ne mondd, hogy mi járatba, mi fáradtába vagy! Én éccaka-nappal mindég a fejedné leszek, segítek, ne félj! Úgy má emberen nem segítek, mind terajtad, mer minket a Jóisten egymásnak teremtett. No itt, igaz-e, úgyis vót. Szegény János lemegyen a fődre. „Éljen, éljen, 154