Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

— Hát, kedves fljam, ha neked ez a kívánságod, hát ott van, oszt vigyed! Nekem má úgyse kell, nekem má mire kell?! Se fijam, se jányom, semmim sincs, hát engem mit érdekel má a lófej. Úgyis vót. — Millyik az ott, az a ganaj? Kimegyen a gyerek, nézgél ott a ganajon, áskál. Má ezer esztendőtő oda van gyütve a ganaj, igaz-e. A gyerek csak nézgél. — Fijam, itt nincs semmi! — Hagyja azt maga énrám, kedves öregapám! Majd én azt megtanálom. Úgyis vót. Ment a másik falu végire, ország végire. Bemegyen a kovácsho, kilencvenkilenc éves, aznap tőtötte vóna be a százagyik esztendejit. — Adjon isten, édes, kedves öregapám. Világ Kováccsá! Csak ránéz ... — Hej, Szegény János, tudtam, mikor még anyádba egy babszem vótal, hogy agyig én nem halhattam vóna meg, míg neked a tizennyolcagyik esztendőd el nem telt, míg én neked azt a papucsot el nem készítem. De má itt vagy, hát elkészítem. Nézzél, fijam, a másik sarokba! — A másik sarokba meg a koporsó beállítva. — Én megcsinálom neked a kilencvenkilenc papucsot, mikor a százagyikat befejezem, én má meg is halok. De engem — azt mondja —, senki se temettessen el, csak te! No igaz-e, úgyis vót. Szegény János meffogadta, hogy ő is fogja eltemettetnyi őtet. No, a királyná meg ott van a nagy bánat, igaz-e. A nagy vitézek járnak oda, senki se tud segítenyi. Félent, ha felmegyen, má fej vei gyön lefele a ló. „Király, hát mit csinájjónk? Tehetetlenek vágyónk! Má én összejártam a fél világot, vitéz emberekvei verekedtem, de itt tehetetlenek vágyónk, mer ahogy a ló szökik fel, a fa úgy nyúlik." Megköszönte a király, igaz-e, elmentek. No itt, a cigánygyerek kihirdette, vasakat ő is segített hordanyi, a kovács megkezdte a munkáját. Ahogy a kovács végzi a munkáját, a fiú vissza kiment a fa alá. — Édes madaram, itt vagy-e még? — Itt vagyok még, édes, kedves Szegény János! Míg ez neked nem sikerül, engem minden délbe itt a fán megtanász. No, ide hallgass — azt mondja —, mikor a kilencvenkilenc papucs kész lesz, lesz egy szekerderék, az a tengely. Abbó csinátass magadnak kardot! Avval a kovácsval még! Ő fohászkogyik tőle, hogy ő nem csinálja meg, de csinátasd meg vele! Felvágod a Napnak a hátára, mikor gyön ki. Mikor gyön lefele — mind a repülőgép, úgy gyön lefele —, a kisújadat alátartod. Ha a kard meggörbül, akkor ne vállald, akkor az a kard nem jó! Mer olyan kardot má a széles világon nem tud csinányi senki, mind a Világ Kovácsa! No itt, igaz-e, mikor elkészül a papucs, megpróbájják a lábára, a legjobb vót. — No, édes, kedves öregapám, itt ez a szekertengely. Maga mé nekem ebbő a tengelybő csinájon egy kardot! — Fijam — azt mondja —, nekem má erre erőm nincs. — Édes, kedves öregapám, maga szegénységbe élte le az egész életét. Én is! Ha maga azt akarja, hogy énbelőlem vitéz ember legyen, akkor segíjjen rajtam! — Kedves fijam, így nem lehet! Nekem má itt az időm, nekem me kell halnyi. — Édes, kedves öregapám, legalább még ezt a kardot készíjje el! Ha maga 150