Új mindenes gyűjtemény 1. 1980
B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez
ezt nekem elkészítyi, minden hét esztendőbe olyan egy csokrot kap a sírjára, hogy hét ember viszi a sírjára. — Kedves fíjam, ide hallgass! Ha én ezt neked meccsinálom, engem ezé az egész világ fog majd átkoznyi, mer — azt mondja — olyan kard má a Fődvilágon nem lesz, mind az! Ez ellen má buzogány nem lesz, mer, fijam, ahova má evvel vágol, ott má vas meg páncél nem marad! Ezáltal engem átkoznyi fognak a népek! Hát én ezt neked nem szívesen akarom meccsinányi. — Édes, kedves öregapám, legyen olyan szíves, hogy készíjje el nekem, másképp útnak nem indúhatok a Világ Fájának a megpróbáltatására. No itt, igaz-e, a vén kovács átfogta Szegény Jánost, összevissza csókolta. Mikor a szegény kovács kikalapáta a kardja markolatát, a kard kiesett a kezibő. Azt mondja: „Fogjad, Szegény János, mer má végi az életemnek!" Mikor ő a kezibe belekapta az öreget, kiszakadt belőle a lélek. Akkor Szegény János ráborút, elkezdte a rívást. Ahogy a kard kiesett a kezibő, a fődön ződ és kék lángba jáccott. Ugyanavval a tűzvel, amelyik tűzbe edzette az öreg. — No, ide hallgass, kedves gazdám — azt mondja a kard —, én veled egy percig se indúlok el. — Hát hogyhogy, ti is tucc beszényi? — Hogyne tudnék — azt mondja. — Én vagyok a Világ Szekerébő a rúd. Maj ilyen szekeret má te többet nem látasz, mind én vótam. Én abbó készűtem neked kardnak. De ha énhozzám meffelelő buzogány (sic! ing — B. K. I.) nem lesz, én teveled még egy percig se indúlok ki még az országodbó se. No itt, igaz-e, úgyis vót. — No — azt mondja —, idi hallgass! Eriggy vissza a rétre, annak a közepin a nagy tőgyfáho, és a madártó kérjél tanácsot! Úgyis vót. Szegény János kiballag a fáho. — Édes, kedves madaram, mé mindég itt vagy? — Mé mindég itt vagyok. Szegény János. — A kardom azt a feleletet mondta, hogy ő velem egy percig se indúl ki az országombó, míg a megfelelő buzogány nem lesz énrajtam. — Ide hallgass, Szegény János, neki igaza van. Mer te olyan útra indúsz, hogy az egész világon olyan buzogány má nincs, hogy agyig az kibírja, míg te oda felérsz. Ide hallgass, eriggy haza! Nektek az erdő széli alatt van egy szemetdomb, mikor mé tik először idigyöttetek laknyi — nem is tudom, hány ezer esztendeji —, azóta ott van. Apádnak az apjának az ingi ott van a szemétdomb alatt. Keresd meg és azt húzd magadra! — Itt a cigánygyerek megátalkodott. — Míg az ing rajtad nem lesz, a kard se indúl el veled, meg a ló se. A cigánygyerek hazament, megkereste a görbe botját, a bunkósbotot, és túrta fel a ganajat. Lássa jő, hogy a szemet, igaz-e, szét vót hányva — mind a cigányok előtt szokott lennyi —. feltúrja, egyetlenegy gomb sincs rajta. De elfelejtem mondanyi, hogy a madár memmonta neki, hogy egyetlen új gombot se rávarnyi, csak a saját izéjébő lyukat akasztanyi rajta, és úgy összekötöznyi magán! Mikor magára próbálja azt az inget — hát elég vékony gyerek vót ő —, bizony olyan két és fél méteres ember változott őbelőle. Szegény Jánosbó. Amilyen az ing hosszú vót derékig, úgy nyúllott fel Szegény János is, hogy az ing a legjobb vót rá. Vállba is, karba is a legjobb vót az ing. No itt, mikor visszamegyen a kardho: — No, édes, kedves kardom, me vagy velem elégedve? 151
