Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

az apjának vót egy lova. A ganajnak az ódalába van elásva. Ő neked kínál mindent — még ö se tud má arró a lóró —, de te ne kérjél tőle semmit, csak te azt mondd, hogy a ganajnak az ódalába van egy lófej, neked csak azt adja oda! De evvel a lóval se próbákozz te felugratnyi a fára, maj nem érvényesűsz! De csak a kilencvenkilenc papucsval, a százagyikat majd a legtetejin húzod fel, mikor a legelső gally a Napnak a hátával fekszik. Mer olyan ló, fijam, oszt má nincs, aki oda fel tudjon mennyi. Híjjába jár idi mindenki — azt mondja —, itt minden tudományokat elveszítik. A gyerek egy órákkor hajtott haza, a cigánygyerek. A cigánygyerek hazahajt, a népek az országba, a parasztság veszekednek rá. „Hogy gondoltok ilyet — azt mondja —, pontos egy órákkor hajtotok haza! Hol van még este hat óra?" „Nekem lejárt, má én többet a disznót nem őrzöm!" Megyen be, az apja is mingyá elkezdi a rívást. — Édes, kedves fijam — azt mondja —, hogy merted ezt megcsinányi? Rám gyönnek ide a népek, összevissza vernek. — Édes, kedves apám, ebbő az életbő elég vót. Tizennyolc éves vagyok, én nem olyan vagyok, mind a két bátyám. Én több sót, több kenyeret a házadná nem észek, én — azt mondja — menek világot próbányi. — Édes, kedves fijam, te kerested a kenyerőnket, te vagy nekőnk a legbecsesebb, hogy teheted te ezt meg mivelőnk? Anyád is — azt mondja — itt van nagy betegen meg én is. Mahónap végi az életemnek, és mi lesz velőnk? Erre a két tehetetlen szerencsétlenre meg híjjába bizakodónk, mer, kedves fijam, ezek napró napra a házbó ki se teszik a lábokat. Ezeknek, ha van, úgyis jó, ha nincs, úgyis jó. Ezeknek mindegy. — Én nem bánom, édes, kedves öregapám, épp azé menek világot próbányi! Ebbő a keserves életbő nekem má elég. — Kedves fíjam, hova mécc te? Nagy az ország — azt mondja —, kimécc belőle, oszt úgy eltévedel, hogy többet haza se győsz! — Ne törődjön velem, édes. kedves apám! No itt, igaz-e, ment is ő a zsidóho. — Adjon isten, édes, kedves öregapám! A vén zsidó kitörüli a szemit. — Hol jársz te itt — azt mondja —, cigánygyerek, Szegény János? — Itt járok valami szolgálat után. — Szegény János, kedves fíjam, te valamibe spionkodol! — Nem spionkodok én, szolgálat után gyöttem. Tudja, hogy édesapám, édesanyám öreg, a két bátyám tehetetlen, hát nekem muszáj fordúnyi valamerre. — No, ide hallgass, Szegény János, én segítek rajtad olyan feltételvel, ha te azt nekem teljesíted. — Hát mit? — Hogy a két bátyádat idihozod, míg élvést élnek, ők nekem itt fognak cselédkednyi. Azt a két büdös lustát hozd el idi, amit én parancsolok, meg kell nekik csinálnyi! — Rendben van! — Ezé a kívánságod mi? — Ide hallgass, öregapó! Neked a ganajnak az ódalába fekszik egy lófej. Nekem — azt mondja — azt add idi! — Milyen lófej? — Ne törődj te avval, csak add nekem idi! 149