Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

2 Stílusvizsgálatok Mesélésél a tökéletes beleélés, a hősével való teljes azonosulás jellemzi. Az egész mese egyetlen, hatalmas, sodró lendület, ahol az olyan klasszikusnak vélt szabályszerűségek, mint pl. a hármas fokozás és sok más egyéb már nem vagy alig érvényesülnek. Nem kizárt annak a lehetősége, hogy ez a fajta előadásmód egy archaikusabb állapotot őrzött meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy a korábbi gyűjtések esetében a lejegyzés vagy a helyszínen, vagy jegyzetek alapján utólag készült. Az előbbi esetben hitelesebb, de a mesemondónak szükségszerűen le kellett lassítania előadását, hogy a lejegyző követhesse, míg az utóbbi esetben a stilizálásnak, az önkéntelen beavatkozásnak nagyobb szerepe van. A mai magnetofonfelvételeknél voltaképp semmi sem befolyásolja a mesélőt. Gyakran él a gesztikuláció és az arcmimika nyújtotta lehetőségekkel is. A gyakorta hosszú, néha több órás meséket úgy kell előadni, hogy az ne legyen monoton, hogy a hallgatók érdeklődését mindvégig lekösse. Erre a mesemondónak megvannak a maga eszközei, így egyebek közt ezt szolgálja a hanghordozás, a beszédritmus is. Ez egy-egy mesemondó, így a miénk esetében is olykor nagyon jellemző lehet. A későbbi vizsgálatok során erre hangsúlyt kell fektetni. Az érdeklődés ébren tartásának másik eszköze például a jelenlevőknek vagy általuk ismert személyeknek utalások, hasonlatok formájában történő bevonása a mesébe. Gondoljunk csak vissza a majomi mesemondó, Kamogya, hasonló tulajdonságára. Ugyanezt a célt szolgálják a puszta megszólítások. („No, Pistukám!") Stílusát szép és megkapó hasonlatai („olyan szegény vót, hogy kinyőtt a sárga virág a háza tetejin", „ősz, akar a gomba" stb.), gazdagon alkalmazott, állandósult szólásmódjai („olyan szép, hogy bő Magyarországon párja nem vót", „úgy folyt belőle a vér, mind a Rima dereka", „több sót, több kenyeret a házadná nem eszek" stb.) nagyon élvezhetővé teszik. Az utóbbiak közül néhány bizonyosan egykori hősepikánkból származik. Ezt az állítást vélhetjük alátámasztani egyéb megfigyelésekkel is. Ezek közül hadd utaljak itt pl. a túlzásokra („meg százezer esztendeig bolyongok a világban ...", „eccerre megitt vagy nyolcszáz liter bort" stb.) és egy csomó olyan motívumra, amelyek valószínűleg szintén egykori hősepikánk emlékeit őrzik („Világ Eleven Kardja", „amennyi csillag van az égen, mind rakásra szalad", „fel a fekete felhő járásába" stb.). Ennyit a tallózásszerű utalásokból. Gömöri hősmeséink majdani közlése és feldolgozása talán majd hozzá fog járulni egykori hősepikánk mesékben tovább élő nyomainak felkutatásához. Egyetlen motívumra hadd utaljak még, ez pedig a kozmikus küzdelem. Ennek gyönyörű képes ábrázolásait találjuk némely gömöri középkori templomunk (Rimabánya, Karaszkó) északi falán a kunnal küzdő Szent László jelenetében.

2

1 Hadd idézzem itt ezt a jelenetet egy másik meséjéből:

2

2 „Hét éccaka, hét nap együve kapackodtak má ők, Pistukám, vagdosták má egymást, ki a főd gyomrába, ki a térgyén beljebb. Akkor Szőllőszűlt Kálmány levágta a Dumós vitézt nyakig, akkor ő megkapta,-zu, nyakig. (A fődbe belevagdosták! Belevagdosták egymást! Nagy mese!) Hegyet-vőgyet együve turkátak, egyrő se egy gomb, meg a másikró se egy gomb." „A Világ Fája" című mesében a hős ki is mondja: „egyforma erőbe vágyónk, egyforma tudományba". A küzdelmet valóban nem is ők, a küzdő felek, hanem egy harmadik, egy nő dönti el a mesékben éppúgy, mint a már idézett Szent László-legendában. A példákat lehetne még sorolni, de a cél csupán az volt, hogy néhány utalás segítségével rámutathassak a mesemondói stílus, illetve mesei tartalom feltehető hősepikai vonatkozásaira. 144