Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

B. Kovács István : Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez

a fentebbi esetben is. Sajnos Pista bácsit már nem találtam az élők sorában, meséit magával vitte a sírba. Majomban híres mesélő volt századunk 10-es, 20-as éveiben egy „Kamogya" néven emlegetett ember. Hegedűs Géza bácsi szerint, aki gyerekkorában gyakori hallgatója volt, „nagy mesés vót, úgy született arra". Fonó volt akkortájt a faluban, de ő soha nem járt se oda, se a kocsmába. Mindig otthon mesélt, ott keresték fel a legények. „Gyerink Kamogyáho, a mesekirályho!" — mondogatták. Meséi gyakran kétértelműek, pajzánok voltak, ezért lányok, asszonyok általában nem voltak jelen a mesélésen. Meséibe gyakran belefoglalta a jelenlevőket is. „No, Borcsa is ott vót." Mire a felesége: „Ó, hagyjál má engem, hogy a rossz nyavalya egyen meg!" Hegedűs bácsi visszaemlékezése szerint: „Ő, ha reggel elkezdett egy mesét, másnap reggelig is mondta." Láthatjuk hát. hogy a most felbukkant mesemondó nem áll egyedül gömöri viszonylatban. Itt is voltak kiváló mesemondók, csak a már jól ismert okok miatt számuk rendkívül megfogyatkozott. Még egy kis kitérőt kell tenni, hogy rátérhessek magára a mesére, a mesélés körülményeire, a mesemondó személyére. Szólni kell bizonyos általános tudnivalóról. Többféle mesemondó típus van. Van, aki a tréfás hangvételű, rövid lélegzetű trufákra, anekdotákra specializálta magát, van, akihez inkább a pajzán, sőt obszcén tartalmú és jellegű mesék állnak közel, és van, aki elsősorban a klasszikus tündérmesékben jeleskedik. Ez utóbbiak közé tartozik az itt közölt mese elmondója is. Mesét azonban nem csupán a mesemondó specialisták tudnak, hanem akadnak a hagyományos helyi közösségekben is olyan egyének, néha nem is kis számban, akik több-kevesebb mesét jól vagy kévésbé jól elő tudnak adni. Ilyen, példának okáért, a baracai Tóth Balázsné Csák Margit, aki mintegy 25 mesét mondott mikrofonba. Ezeket a mesemondó specialistától főleg az különbözteti meg, hogy a legtöbb esetben soha nem meséltek nagyobb közönségnek (leginkább talán a gyerekeknek a családban). A közönség ismeretanyaga passzív jellegű volt, és csupán arra szolgált, hogy a mesemondót ellenőrizzék, és ha szükséges, kijavítsák. A fentiekben elejtett egy-két megjegyzésből talán már ki is tűnhetett, hogy a mese mint elnevezés gyűjtőfogalom, és korántsem takar egységes műfajt. A hagyományosan „mesének" ismert tündérmese mellett vannak novella-, legenda-, állat-, csalimesék stb. is. Egy jó mesemondó repertoárjában majdnem minden műfaj megtalálható, de a mesemondó típusoknál — a fentebb írottakkal összhangban — az egyes műfaji csoportok közti arány mindig jellemző. A mesekutatók már régebben felismerték, hogy a mesemondó szerves összefüggésben van a mesét hallgató közönséggel. Közönség nélkül a mesemondó nem létezhet, s részben ebből következik, hogy a mese sajátos helyet foglal el a népköltészet egyéb műfajai (líra, ballada, monda stb.) között. A mesemondó és hallgatósága között állandó, termékeny kölcsönhatás van, a hallgatóság összetétele, ízlése, hagyományai stb. meghatározó érvényűek a mesemondóra, anyagára és előadásmódjára nézve. Persze mindez fordítva is érvényes: a mesemondó is befolyást gyakorol az őt hallgató közönségre saját szuggesztív egyéniségével.

8 Rátérve most már a mi mesemondónkra, még egyszer hangsúlyozni kell. hogy ő mindenekelőtt a tündérmesékre, általa „vitézes mesének" nevezett műfaji csoportra specializálta magát. Találhatók repertoárjában novella- és 141