Tanügyi tanácsadó. Általános tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv (Bratislava. s.n., 1929)
III. rész. Az iskolai rendtartásról - Az osztálytanító adminisztratív ügyei
121 Ján a szakasznál az évfolyam megjelölendő. Pl. „6.'' szakasz azt jelenti, hogy a tanuló a 6. évfolyam növendéke. Az egyes évfolyamok között nem hagy ki üres oldalt, hanem az osztályának összes növendékeit sorjában, abc sorrendben írja be. Az évközbeni szaporulatot az utolsó növendéke után írja be, tekintet nélkül, hogy melyik évfolyamba tartozik. Sorszámozása egy osztály növendékeinek mindig csak egy, tekintet nélkül az évfolyamra vagy nemre. A jegyzet rovatba bejegyzi az osztálytanító a figyelmeztetést, a mulasztás okát, az erkölcsi magaviseletre vonatkozó megjegyzését, a szülők megbüntetését, ismétlő-e a tanuló, volt-e magaviseletből 3-ra osztályozva, bejegyzi a tanítói értekezlet határozatát, keltét és ezen osztályozás okát. Az iskolamulasztást a látogatási és előmeneteli naplóba csak tanítás után jegyzi be s csak tintával írott egyszerű jelekkel. (Általánosan bevezetett jelek: I igazolt, II igazolatlan két félnap.) A többi bejegyzéseket is a látogatási és előmeneteli kimutatásba kizárólag tintával írja. (Ajánlatos, hogy ebben a könyvben is tartsunk itatópapirt.) A címlap belső oldalán lévő iskolamulasztási statisztikát lelkiismeretes pontossággal s úgy töltse ki, hogy a számok a százalékszámoktól élesen megkülönböztethetők legyenek. Az osztályban lévő tanulók legnagyobb és legkisebb száma mindig a havi (nem napi) létszámra értendő. A hó utolsó napján kiszámítja az egész havi iskolalátogatást s mindjárt beírja a statisztika táblázatba. (A havi statisztikai másolatát újabban az igazgatónak nem kell átadni.) Az iskolamulasztások igazolásánál szigorú legyen az osztálytanító, hogy ezáltal biztosítson magának elfogadható okokat az igazolásra. (Tanuló betegsége, ragályos betegség a családban, rossz időjárás, családi események, a gyermek szüleinek vagy a család más tagjának betegsége, amikor a gyermek szolgálataira múlhatatlanul szükség van, nagy távolság az iskolától, rossz utak stb.) Nem ok az igazolásra, ha a tanköteles gyermeket tanítási idő alatt házi, gazdasági vagy ipari munkálatokra használják, vagy ha azért küldik munkába, hogy pénzt keressen. Az ilyen esetet külön kell jelenteni a járási hivatalnak és kérni kell a foglalkoztatók megbüntetését a gyermekvédelmi törvényre való hivatkozással. Növendékek, akik ragályos betegség miatt hosszú ideig kimaradnak az iskolából, mint mulasztók rendesen vezettet-