Tanügyi tanácsadó. Általános tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv (Bratislava. s.n., 1929)
III. rész. Az iskolai rendtartásról - Az osztálytanító adminisztratív ügyei
122 nek, a havi statisztikából azonban kihagyjuk, nehogy a mulasztottak százalékszámát feleslegesen növeljék. Minden negyedévi osztályzó konferencia előtt növendékeinek osztályozását előkészíti; különösen előkészíti a 3-as, vagy 4-es magaviseleti jegyek indokolását, amelyet csak a tanítói értekezletnek befejeztével kaphat a tanuló, ami a tanácskozás jegyzőkönyvében és a látogatási és előmeneteli kimutatásban megjegyzendő. Az iskolai bizonyítványok kiadásának keltét idejében bejegyzi a napló címlapjára; valamint ügyel arra is, hogy úgy az osztálykönyv, mint a látogatási és előmeneteli kimutatás mindazon tanítókkal alá legyen iratva (hitoktatók is!), akik az osztályban tanítanak. Az első osztályú tanulókat az első negyedévben csak egy jeggyel osztályozza az összes tárgyakból; a második negyedévben azonban úgy osztályozza őket, mint a többi tanulókat, külön jegyekkel az előírt tanítási tárgyakból. Azon tanulóknál, akik évközben iratkoznak be az osztályba, az iskolai bizonyítványból és az anyakönyvi lapból, melyet az iskolának igazgatósága küldött, vagy a tanuló magával hozott, beirja az osztálytanító a tanuló személyi adatait és a rovatba „helybeli iskolába kezdett járni" beirja azt a dátumot, amikor a tanuló szüleivel áthurcolkodott az illető községbe. A hónap végén minden növendéknél az igazolt és igazolatlan félnapokat összeadja s a megfelelő rovatba tintával beírja; hasonlóan jár el minden negyedév és iskolai év végén. Az utolsó osztályozásnál (iskolai év végén) kitölti a rovatot: alkalmas-e vagy alkalmatlan a felsőbb osztályba való felvételre. Ha az osztálytanító némely tárgyból megváltoztatja a már beirt osztályzatot a naplóban, azt a jegyzettel és aláírásával igazolnia kell. A látogatási és előmeneteli kimutatást az iskolai mulasztások egész évi statisztikájával lezárja és az utolsó beírt tanuló neve után a tanév befejezését bejegyzi, a kimutatást keltezi és aláírja. Úgy a látogatási és előmeneteli kimutatás, mint az osztálykönyv már első tekintetre is bizonyítsa az osztálytanító lelkiismeretességét, a példás rend és tisztaság iránti érzékét. A hivatalos könyveket az osztálytanító (vagy az iskola igazgatója) hivatalos funkción kívül senkinek sem kölcsönzi, sem az iskolából el nem viszi.