Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Tassonyi Ernő: A darabont főispán beiktatása

föl, mondván: A főmagánvádlónak nem sikerült bizonyítani, hogy vádlott a gazember meggyalázó kifejezést a főispán őméltóságára értette. Vádlottat azon beismerésért pedig, hogy a gazember szót a jelenlévő törv. hat. bizottsági taggal kapcsolatban használta, már azért sem lehetett elítélni, mert ugyanez a bizottsági tag sajtó útján is kinyilatkoztatta, hogy az a bizottsági tag, aki a főispáni installáción résztvesz : gazember. Másnap a hajnali szürkületben csendőrök sorfala között mentem az állomásra. Szabó Misi utazott el, azért volt ez a nagy felkészültség. A vonaton egy kocsiban volt az I. és II. osztály. A régi módi kocsiban az I. osztályt a II. osztálytól egy tolóajtó választotta el. Garamberzenczéig két csendőr feltűzött szuronnyal ült mellettem, illetve, amint ők mondták mosolyogva, az ajtó mellett. Garamberzenczén azonban majd megjártam. Illedelmesen engedtem, hogy Szabó Misi a titkárjával előttem haladjon. Utána néhány lépésre a csendőrök mentek. Én ifjú hetykeségből cilinderben utaztam. A jó vasutasok ebből a külsőségből azt következtették, hogy én is a főispán kíséretéhez tartozom, életveszélyes fenyegetések közepette dobálni kezdtek a kezük ügyébe eső kemény pala darabokkal. Veszélyes helyzetemből, egy jó telitalálat előtt csak az a véletlen mentett meg, hogy az egyik vasutas felismert, társaira rákiáltott: Ne bántsátok! Az a volt ifjúsági elnök. Ezután nagy bocsánatkérések között olajos tenyerükkel letörölték a télikabátomról a találatkor ráragadt piszkot. Igy távozott el a nevezetes januári hajnalon Szabó Misi Selmeczbányáról, hogy oda többet soha vissza ne térjen főispáni méltóságát élvezni. Még sem lehetett olyan megátalkodott schwarzgelb, mert főispáni hatalmáról még a darabont kormány bukása előtt lemondott. Deresedő fejjel visszagondolva a selmeczi installációra, el sem tudom képzelni, hogy ma, a háború utáni ideges légkörben, hogyan folynának le az események hasonló körülmények mellett? Hogy akkor az ifjúság felvonulásából farsangi menet lett, a szenvedélyek komor fellegeit elűző, napsugaras humorunkon kívül csakis annak tulajdonítom, hogy a selmeczi öregek szívükben ideálokat melengető ifjak voltak és mi bennünk, i f j a k b a n, minden hevületünk mellett is, volt valami az öregek józan mérsékletéből. Úgy érzem most, hogy a mi öregeink jobban megértettek bennünket, forrongó fiaikat. Mi, fiatalok és ők öregek, akkor közelebb állottunk egymáshoz . . . Rózsa-szálló a Felső-Rónán. (Megszállás óta Bogya bácsi volt a gazda, aki itt 193ó-ban halt meg.) 98