Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)
Tassonyi Ernő: A darabont főispán beiktatása
Az installáció kudarca talán nem is annyira Szabó M i s i-nek fájt, hanem súlyos csorbát ütött a darabont kormány tekintélyén, amelyet, úgy érezték a hatalmon lévők, gyorsan ki kell reparálni. Hír szerint Švehla Gyula bányaigazgató és Dr. Fodor László főiskolai rektor parancsot kaptak, hogy az új installációt hivatalos hatalmuk teljes súlyával segítsék elő. Probstner Alfré d-ot, a pénzügyminisztériumi bányászati osztályának vezetőjét, leküldték Selmeczbányára, hogy az ifjúság hangulatáról tájékozódjék. A jelentése úgy szólt, hogy az ifjúsággal nincsen semmi baj, az akadémiát fölösleges volna bezárni. Amikor ezt a jó A I f r é d bácsinak nem akarták elhinni, ő önérzetesen bejelentette a nyugdíjba vonulását. Az 1906. évi január elején megtartott törvényhatósági közgyűlésen az ifjúság megtöltötte a közgyűlés termét. Haragos felháborodásukban levették Rudnay Béla képét a tanácsterem faláról. Szél, helyettes tiszti ügyész, követelte a kép visszatételét, azonban a gyűlés az ifjúság jelenlétének nyomása alatt bölcsen úgy határozott, hogy a képet megőrzés céljából átadja a polgárnagynak. Aranyos volt Bán Elemér (Gugyi) bátyánk felszólalása, aki azzal támogatta az ifjúság magatartását, hogy ha ő lett volna a tiszti-ügyész, nem vette volna észre a kép eltávolítását. A viharfelhők gyülekeztek. Kristóffy nem akart meghátrálni. Azzal tisztában voltunk, hogy még egyszer a farsangi installációt nem lehet megcsinálni és ha a két „k a r h a t a I o m" újra szembe kerül, aligha lesz barátságos megegyezés a parancsnokok között. A hatalom nyers erejével megoldotta a kérdést. A főiskolát Alfréd bácsi kedvező jelentése dacára bizonytalan időre bezáratta. Az installációt 1906. január 17-ére kitűzte, a rendőrség működését január 17—22-ig felfüggesztette és a várost csendőrökkel szállotta meg. Az ifjúság legnagyobb része rábeszélés és keserű viták után elhagyta a küzdőteret, hazautazott. A benszülötteken kívül, néhányad magukkal, csak egy kis guerilla csapat maradt ott, hogy megfigyelje az eseményeket. A karhatalmi parancsnok, látva a z ö m elvonulását, nem ragaszkodott ahhoz, hogy mink is elhagyjuk az installáció napjára a várost. Szabó Misinek, a hegybányai, ablaknélküli tanácsteremben töltött decemberi éjszaka után még vacoghatott a foga, talán azért, talán kéjes hatalomszomjból, az akadémia épületében akart megszállani. Fodor László dr. rektor és Vadas Jenő d r. prorektor erre benyújtották lemondásukat. Szabó Misi nem erőszakolta a dolgot, hanem megelégedett a tűzoltó-kaszárnya szűkös és pókhálós szobáival. Az installáció azután terv szerint folyt le. A várost 450 katona és 150 csendőr szállta meg. Kálmán bátyánk helyett a csendőrség parancsnoka ügyelt a rendre. De olyan halotti csend volt a városban, hogy a csendőrök saját bevallásuk szerint szinte rosszúl érezték magukat. A város polgársága ifjúságától megfosztva nem tudván hatékonyan ellentállani, néma megvetéssel ügyet sem vetett a körülötte lefolyt eseményekre. Szabó Misi este jött a városba. Amint besötétedett, a tűzoltó kaszárnya fölött különös robbanások hangzottak. A dördülések szabályos időközökben szakadatlanul ismétlődtek. Mozgósították a csendőrséget, de a robbanások szakadatlanúl tartottak és Szabó Misi a zajtól nem tudta álomra hajtani a fejét. Hogy a hosszú éjszaka unalmát elűzze, kártyát kért. A Hungária szállóból küldtek neki egy csomag kártyát, de nem volt benne köszönet, mert a kártya-csomag magyar, tarokk és francia kártyákból volt összekeverve. A robbanásokról pedig mi, beavatottak, tudtuk, hogy az Óvá r-ban befészkelte magát egy kis csapat, amely a régi katapult segélyével szórta a tűzoltó kaszárnya felé a házigyártmányú, időzített petárdáit, amelyek elmés belövés után szabályszerű időközökben robbantak a tűzoltó kaszárnya felett, remegtetvén a főispán úr megviselt idegzetét. A másnapi installáció megkezdése előtt Szabó Misi felfüggesztette a város vezetőségét. Új tisztikart nevezett ki és a magával hozott két egyénnel ünnepélyesen beiktattatta magát. Az iktatás alatt valaki a tót templomban megkondította a lélekharangot. A beiktatás csöndjét csak az zavarta meg, hogy Groszmann Imre, főiskolai hallgató, a városháza toronyfeljáratánál elrejtőzött és a közgyűlési terembe igyekvő főispán felé kiáltotta: gazember! Lefogták, de nem találván nála semmi öldöklő szerszámot, Kálmán bácsi felelősségére szabadon bocsátották. Később bíróság elé állították, de L i h a bácsi klasszikus megokolású ítélettel mentette 97