Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Fekete Zoltán: A m. kir. Bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola Selmeczbányán és Sopronban

forradalom után is továbbfolyt a munka. A gépezet járt, amíg járhatott. Folytak az előadások és vizsgáztatások. A tanárok is, a hallgatók is polgárőri szolgálatot teljesítettek s fenntartották a város rendjét. Az előadások kisebb megszakításokkal november 27-ig tartottak, amikor is szünetet kellett elrendelni a rettenetes spanyolláz-járvány miatt, melyben eddig a napig 3 hallgató halt meg. Ettől kezdve több előadás már alig is volt, mert a csehek közeledtének híre mindent megbénított. December 10-én még megjelentek ugyan a hallgatók, 11-től kezdve azonban már elmaradtak az előadásról. 15-én már Garamberzencén voltak a csehek, ló-án a hallgatóság elvonult a városból. A csehek ugyan még ekkor visszahúzódtak egy időre, azonban csakhamar visszajöttek és 1919. évi január 7-én végleg megszállták Selmeczet. A tanárok egyelőre Selmeczen maradtak. Bejártak kabinetjükbe és dolgoztak. 10-én nézték meg a csehek először a főiskolai épületeket. Egyelőre nem háborgattak, úgy hogy még vizsgákat is tarthattunk, később azonban már anynyira kellemetlenekké váltak, hogy a legtöbb tanár végleg otthagyta dolgozószobáját. Április 19-én (nagyszombaton) volt Selmeczen az utolsó tanácsülés. A cseheknek az a felhívása, hogy a cseh szolgálatba belépni kívánók ebbeli szándékukat jelentsék be, eredménytelen maradt. Csak néhány szolga írta alá a kitett ívet. A tanárok egy része ekkor már nem is volt Sel meczen. Előrementek szállást csinálni a főiskolának Csonkamagyarországon. Több helyen próbálkoztak. Szóbakerült Budapest, Gödöllő, Miskolc. Egyik sem nyújtott megfelelő megoldást. Végül Thurner Mihály soproni polgármester javaslata győzött: a kormány Sopront jelölte ki a főiskola új székhelyéül. Április 24-én reggel indult útnak a személyzet első szomorú csapata az ősi fészekből az ismeretlen új városba, a kommunista uralom alatt szenvedő csonka Magyarországba. Mintegy százan voltak családtagokkal együtt. Ez a csoport, mely csak felnőttekből állt és csak kézipoggyászt vitt magával, 27-én ért Sopronba. Ezt hamarosan követte a bútorostól érkező második csoport. Több család azonban még hosszú ideig Selmeczen maradt, bízva a kedvező változásban, úgy hogy a költözködés csak 1920 végén volt befejezettnek tekinthető. A főiskola számára Sopronban a Károlyiaktanyát jelölték ki. A tanári családok egy része is ott kapott lakást. Az előadások és vizsgák azonnal, még április havában megkezdődtek. A hallgatók szép számban jelentkeztek. Voltak mintegy ötszázan. örökké szomorú lesz ezeknek a hónapoknak az emléke. A tantermekben a katonaságtól visszahagyott egyszerű falócákon ültek a hallgatók. Feszerelés nem volt semmi. A geodéziai és a bányaméréstani tanszék néhány ütött-kopott kölcsönműszerrel tartotta a gyakorlatait, a vegytani tanszékek egész felszerelése egy-egy borszesz-lámpából s a középiskoláktól kapott kezdetleges eszközökből állott s hasonló viszonyok jellemezték a többi tanszéket is. A vörös uralom alatt minden megbénult. Az élelmezés is hihetetlenül rossz volt. A családok legnagyobb része a főiskolai menzán étkezett, a legkezdetlegesebb módon. A vörös uralom tényezőivel minden érintkezést kerültünk. A főiskola működését nem is igen zavarták, csak egyszer járt benn Pogány népbiztos, hogy az ifjúságot a vörös hadseregbe való belépésre rávegye. Az ifjúság józanságának köszönhető, hogy a megoldás olyan módját választotta, mellyel az esetleges megtorlás veszélyét elhárította magáról, anélkül, hogy a vörös uralom érdekében tényleges szolgálatokat kellett volna teljesítenie. Az ifjúság tanulni akart, hogy behozhassa a háborús veszteségeket. És sikerült eltalálnia azt az utat, mely őt hazafias és nemzeti érzületének sérelme nélkül kivezette a helyzetben rejlő nehézségek veszélyei közül. A kommunizmus bukása után kissé enyhült ugyan a helyzet, azonban a gazdasági viszonyok romlása továbbra is gátolta a főiskola talpraállítását. Csak lassú léptekkel haladt előre a felszerelés ügye, amennyire azt az állami költségvetés szerény keretei megengedhették. De volt egy sokkal nagyobb, nyomasztó gondunk is. Sopronban még mindig ingott a talaj a lábunk alatt. Hiszen ellenségeink pokoli terve Nyugatmagyarországot Ausztriának ítélte oda, hogy éket verjen a régi monarchia két társállama közé. Sopronnak is osztrákká kellett volna lennie. 1920 végéig még mindenki reménykedett, 1921 januárjában azonban már megérkezett a nagykövetek tanácsának jegyzéke, mely nyílt válósággá tette az elcsatolás tervét. A főiskola sorsa tehát ismét bizonytalanná vált. Újabb menekülésre kellett gondolnia. Júliusban ismét megindultak a szomorú előkészületek. Csomagoltak a főiskolán és sokan csomagolni kezdtek otthon is. Augusztus 10-én kezdetét vette 57