Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Hermann Miksa: Előszó

Nem csodálatos és egyben bíztató jele-e a hagyományok szívósságának, hogy Selmeczbányán ma már nincs, aki „ballagna", de viszont nincs a csonka-országban főiskola sem, amelynek „valetánsai" n e „ballagnának" épen úgy, mint tették ezt azelőtt a selmecziek. Csak a kanyargós utakat, az ódon, felejthetetlen épületeket és a „kopogó" hangját, — amint visszaverődik a hegyekből, — nem tudja pótolni semmisem . . . Fájdalom, a felvidéki magyar kultúra másik két kemény harcosával, az evangélikus lyceummal és ifjabb társával, a katholikus giir.názuimmal mostohábban bánt el a sors, mert a csonka földön nem éledtek újra, mint a főiskola, amely más név alatt ugyan, de zárt egységben folytatja nemzeti munkáját. A selmeczbányai lyceum és a gimnázium megszűntek, de Petőfi és Erdősi nevében, nagyszerű igazgatóinak hírében és ma még számtalan, az ország minden részében található volt tanítványainak szeretetében tovább él e két kultúrharcos emléke. És állanak és állani fognak Selmeczbánya ódon, jellegzetes épületei. Van közöttük művészeti értékű. Legtöbbje történeti emlék és különös, sehol másutt fel nem lelhető alakú és stílusú, mint maga a város. De valamennyi odanőtt szívünkhöz; mert a kanyargós utakkal és ódon utcákkal, a hirtelen égnek meredő hegyekkel, kertjeivel és tavaival együtt alkotja a mi egyedül álló, felejthetetlen szülővárosunkat: Selmeczbányát. Boldogok lennénk, ha e könyv híven töltené be hivatását: feltámasztani az emlékeket és megőrizni azokat az utódok számára. Budapest, 1936 iúlius hó ó. HERMANN MIKSA A város látképe dél felől. (Háttérben a Paradicsomhegy.) 4