Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Életrajzok

erdészettudományi társaság levelező tagjává választotta. 1928 óta tagja az országgyűlés felsőházának. Fischer Ferenc bányaigazgató. Petrozsényben (Hunyad m.) született 1876-ban. A főreáliskolát Déván végezte, ugyanott érettségizett 1896-ban. A budapesti Műegyetem 1-ső évfolyamát a kultúrmérnöki szakon hallgatta. Egyéves önkéntesi katonai szolgálatát Kolozsváron és Nagyszebenben végezte. A bányászati és kohászati főiskolán 1904-ben tette le az államvizsgát. A főiskola elvégzése után 2 évig tanársegéd volt a bányaműveléstani tanszéken. 5 évig a „Salgótarjáni Kőszénbánya" zsilvölgyi bányánál szolgált s azóta ugyanennek a bányatársaságnak zagyvapálfalvai bányájánál igazgató. Gáspár Ármin ny. kir. tanfelügyelő, író. Negyven évnél hosszabb ideig szolgálta a tanügyet, kizárólag nemzetiségi vidékeken. Működését fanatikus magyar hit inspirálta. Fiatal éveiben, mint újságíró, tollal harcolt a nemzetiségi túlkapások ellen. Irodalmi tevékenységét 1896-ban kezdte egy ifjúsági elbeszélés kötettel (Az elrabolt gyermek), mely pályadíjat nyert Benedek Elek ilynemű vállalatánál. Erdélyi működése alatt „Képek az egykori Zaránd megye földjéről" című művében az egykori Zaránd megyét ismertette néprajzi és történeti vonatkozással. További művei: „Erdélyi Képek", „Oláh bűnök", „Hóhérok és mártírok". Első tárcája 1892-ben jelent meg a „Budapesti Hírlap"-ban. Tárcaszerű közleményei megjelentek a „Szózat", „Pesti Hírlap", „Vasárnapi Újság", „Új Idők" s a „Nemzeti Figyelő"-ben. Kolozsvárt 1907-ben „Gyermekvilág" cím alatt ifjúsági lapot szerkesztett. Tanítóképzőintézeti képesítői oklevele megszerzése után 1906-tól Kolozsvárott, mint rendkívüli hallgató a jogot végezte. 1884—1887-ben, mint nevelő, 1898—1908-ig részben a Felvidéken, részben Erdélyben, mint állami iskolai igazgató működött. Közéleti működésének elismeréseül 1908-ban tanfelügyelőnek neveztetett ki. 1922-ben került nyugdíjba. 36 hónapig szolgált a világháborúban. vitéz Gerinczy Pál m. kir. főbányatanácsos. Nagymajtényban született, a gimnáziumot Szatmáron végezte a Jézustársasági atyáknál. Selmeczbányán négy évet töltött a főiskolán és 1908-ban a fémkohómérnöki oklevelet nyerte el. Selmeczbányán, Besztercebányán és Körmöczbányán szolgált, mint állami mérnök. Budapestre, a Főfémjelző Hivatalhoz 1909-ben helyezték át, ahol ezidőszerint is működik. Szerb, olasz és francia gyarmati katonaság ellen küzdve teljesítette katonai kötelességét, 1925-ben vitézzé avatták, mint emléklapos századost. Hivatalán kívüli idejét most a fővárostól távol, csörögi magányában tölti csendes szemlélődésben. f Ghimessy Lajos oki. bányamérnök, v. bányafelügyelő. Született 1894-ben Szentmiklóson, Moson megyében. Érettségi vizsgát a budapesti kegyesrendi főgimnáziumban tett s a bányamérnöki oklevelet 1921-ben szerezte meg, ugyanakkor tette le az államvizsgát is. 1921-ben belépett a Salgótarjáni Kőszénbánya R.-T. kötelékébe. Két éven át a bányaüzemben teljesített szolgálatot. 1923 óta pedig a dorogi bányamérnökségnek volt a vezetője. 1929-ben nevezték ki bányafelügyelővé. A „Budapesti Mérnöki Kamara", a „Magyar Mérnök és Építészegylet", „Bányászati és Kohászati Egyesület" tagja. 1914-ben bevonult a cs. és kir. vasúti ezredhez. Az orosz és olasz harctereken töltött 41 hónapot. Tartalékos emléklapos főhadnagy. Bronzés ezüst Signum Laudis, háborús emlékérem stb. tulajdonosa. A Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg a bányamérnöki tárgykörbe tartozó szakcikkei. Meghalt 1935-ben. f Goldbrunner Sándor v. polgármester, főispán és képviselő. Selmeczbányán, 1807 február 12-én született, középiskoláit a selmeczi kir. kath. gimnáziumban, majd az ev. lyceumban végezte, a filozófiát a győri kir. akadémián, jogi tanulmányait az egri, majd a pozsonyi kir. jogakadémián hallgatta. Elvégezte a selmeczi bányászati akadémiát és a diplomát jeles kalkulusokkal 1830-ban nyerte el. Mint qual. jogász-bányász 1830-tól 1835-ig az alsómagyarországi kerületi kir. bányatörvényszéknél működött s ekkor lett, 28 éves korában, Sejmeczbánya város tanácsnoka, majd 1843-ban bírája. Az 1847—48i ciklusban a pozsonyi országgyűlésen, mint Selmeczbánya követe vett részt. 1848 április 25-től újra Selmeczbánya bírája, november 27-én pedig polgármestere lett. Amikor az oroszok Selmeczbányát megtámadni s elhamvasztani készültek, ettől a veszedelemtől az ő józan higgadtsága, tapintató és elszántsága mentette meg s az alkudozások ideje alatt az orosz táborban túszként tartották. Az abszolutizmus ideje alatt nem vállalt hivatalt, 1867-ben azonban a m. kir. belügyminiszter megbízásából újjászervezi a képviselőtesületet s május 8-tól ismét polgármestere a városnak. 1868 augusztus 17-én 25 éves polgármesteri jubileuma alkalmából a város polgársága díszkarddal ajándékozza meg. 1871 július 17-én a király Selmecz- és Bélabánya, Körmöczbánya, Újbánya és Bakabánya főispánjává nevezte ki, amely tisztsége alól 1874 december 31-én mentették fel, amikor megkapta a III. osztályú vaskoronarendet és szülővárosa a polgármesteri fizetést élete fogytáig kegydíjként ajánlotta fel részére. A városi törvényhatóságnak, központi választmánynak s több bizottságnak azontúl is értékes és hasznos tagja maradt — haláláig. (Arcképét I. 40. old.) Gólián Pál oki. vas- és fémkohómérnök, áll. vasgy. ny. h. igazgató. 1879-ben elvégezve a selmeczi akadémiát, a budapesti főfémjelző hivatalhoz került. 1880-ban áthelyezték a selmeczbányai központi vegyelemző hivatalhoz s még ugyanazon évben a Bányászati és Erdészeti Akadémia fizikai és matematikai tanszékére tanársegédnek nevezték ki. 1883-ban a kudzsiri vasgyárhoz került, ahonnan rövidesen a vajdahunyadi vasgyár építéséhez osztották be. Még ez évben áthelyezték Govasdiára. 1885-ban Tiszolcra az olvasztókhoz került, de már 1887 őszén Rhonicra (Kisgaram) tették át. 1888-ban átvette a chwatimechi és pjesoki üzemeket. Itt Wagner Vilmos főbányatanácsos idejében, 1889-ben átvezette a Fekete Garamot a Fehér 149