Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Erőss Rezső: Selmeczbánya erdészetének áttekintő története

SELMECZBÁNYA ERDÉSZETÉNEK ÁTTEKINTŐ TÖRTÉNETE. Néhai Krausz Géza volt városi erdőmester emlékiratai nyomán írta: Erőss Rezső oki. erdőmérnök, Nagykanizsa megyei város erdőmestere. Nehéz szívvel fogok hozzá e második hazámmá lett város erdészete történetének megírásához akkor, amidőn e szép, ősrégi bányavárosunk — ha átmenetileg is, de — elveszett számunkra. Ebben a szóban, hogy „átmenetileg", benne van azonban minden Selmeczbányáról elszakadt magyarnak az a kősziklánál is szilárdabb hite, hogy felvirrad még a várva-várt nap, amely igazságot fog szolgáltatni Magyarországnak. Ez az erős hit vezeti a selmeczbányaiak egyesületének minden egyes tagját, midőn a most megjelent emlékkönyv kapcsán ki-ki fenntartani és ápolni igyekszik mindazt a régi vonatkozást, hagyományt és emléket, melyek egykor szeretett városunkhoz fűződtek. Ebben a szereposztásban nekem jutott a kitüntetés, hogy Selmeczbánya erdészetének a rendelkezésemre álló — sajnos eléggé hézagos — adatok alapján összeállított történetét ismertessem. Selmecz és Bélabánya szab. kir. város tulajdonát képező 5919 kat. hold erdőbirtok egyrészt a város határában, másrészt Hontmegyében, végül a barsmegyei Vihnye—Peszerény község határában terül el. A térképre vetett futólagos tekintet is szembetűnően mutatja az erdőknek szétszórt és hátrányosan idegen birtoktestekkel megszaggatott voltát, amely körülmény nemcsak az erdők védelmét nehezíti meg azok kitettsége és bármely oldalról való könnyű megközelíthetősége miatt, hanem igen hátrányos befolyást gyakorolt a kezelésre, mert az idegen birtok tulajdonosai fatermékek kiszállításánál nehézségeket okoznak, másrészt igen magas kártérítési ignéyekkel szoktak fellépni. E tekintetben egyedüli és gyökeres segítség csak az lehet, ha a város csere és vétel útján az idegen és főleg más mívelési ághoz tartozó birtoktesteket az erdőállományából kiküszöböli. A város kizárólagos tulajdonát képező erdőbirtokát önállóan 1885 óta kezeli, addig azt, mint a bányászat céljaira fenntartott ú. n. rezervált erdőt, a kincstár kezelte saját közegei által, az adót is fizette és annak fejében, hogy a kincstári bányaműveket épület- és műfával, valamint bányamunkásait ezekből az erdőkből vett tűzifával látta el: köteles volt még a városnak és polgárainak is — beigazolt szükségesség esetén — mindennemű fát kiszolgáltatni. A város erdészete tehát egészen új keletű, ellenben annál érdekesebb és régibb az erdők múltja, melynek eredete és története a távolmult ködében vész el és vonatkozó biztos adataink is évszázadokra nyúlnak vissza. Mint minden erdő az országban, úgy természetesen ez is a honfoglalás után hosszú ideig nem részesült védelemben, mert az eleinte csakis a vadászatra és halászatra terjedt ki. Fát mindenki ott és úgy vágott, ahogy akart. Irtották az erdőket tűzi- és műfa nyerése, de főleg várerődítési célokra, valamint mezőgazdasági művelésre alkalmas talaj nyerése céljából, — minden korlátozás nélkül. Az erdők kihasználásának szabályozására és korlátozására bányászatunk keletkezése és űzése adta meg az impulzust. II. Ulászló király 1496-ban elrendeli, hogy a selmeczbányaiak bányászat céljaira szükséges fát a szomszéd erdőbirtokosok erdeiben is akadálytalanul vághatnak és ezt a rendelkezést 1500-ban kiterjeszti mind a hat bányavárosra. Ebből az következtethető, hogy közvetlen közelben akkor a fa fogytán lehetett. Mindenesetre ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy a város és a bányászat korlátlanul és minden rendszer nélkül szabadon használta nemcsak a közeli és királyi adomány útján már IV-ik Béla idejében neki juttatott erdők, hanem a szomszédos királyi, valamint magán erdőbirtokok termékeit is. így a magánosok kezében levő bá107