Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

328 MESÉK Elhívta a leány szülőit is, nagy lakodalmat laktak, boldogul éltek sokáig, s ha meg nem haltak, most is élnek. Nyitra völgye 14 A BÉKA KOMÁJA Egyszer egy szegény asszony elment a Garamra mosni. Meglát ott egy akkora nagy pohos békát, mint a világ; meg nem állta szó nélkül: — Hej, béka, béka, elmennék én neked komádnak, ha engemet hínál! Harmadnapra csak jön egy vízbefúlt a szegény asszonyhoz, mondja neki, hogy a békának kislánya született, jöjjön most el komának, ahogy ígérte. A szegény asszony el is ment. Mentek, mendegéltek egészen a Garamig, ott a vízbefúlt ráütött a vízre egy kis vesszővel, a Garam menten kétfelé vált, szép száraz út választotta el. Megindultak a száraz úton, mikor a meder közepére értek, hát egy nagy kő állta az útjukat, de a vízbefűlt ráütött a vesszővel, a nagy kő elgurult, alatta pedig egy nagy lyuk volt, abban lakott a béka. Ahogy a szegény asszony bement a lyukba, mindjárt ott találta az első házban a békát, száraz békanyálból csinált ágyon feküdt, mellette meg egy nagy, fényes békateknyőben kis magzatja aludt, anyja ringatta meg dédelgette, hogy: brekeke, tuu! Koaksz, tuu! Máskülönben igen szemetes volt a szoba. A szegény asszony felvette a keresztlányát, s bármint utálta is a fertelmes kis jószágot, mégis megcsókolta, azután magasra emelte és elmondta, hogy: Óh, szép kisdedecske, Gyönyörű gyöngyöcske, Szülőid örömére Nagyot nőj esztendőre! A béka meg arra kérte komáját, hogy tisztogasson ki nála, de a szemetet ne vesse el, hanem vigye haza. Még a másik szobáját is söpörje ki, de vigyázzon, hogy vagy egy fazekat fel ne fordítson, se a fedőt le ne vegye valamelyikről. Ezzel a béka befordult a falnak és elaludt.