Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Néprajzi tájak, néprajzi csoportok

16 NÉPRAJZI TÁJAK—NÉPRAJZI CSOPORTOK 16 Illetőleg a bal part kisnemesi községei. Mai ismereteink birtoká­ban nehezen lehet pontosain megjelölni az északi és déli rész különbségeit. Határuk Zseliz és Csata között húzódik. Az egyik meghatározó vonás, hogy az északi falvak lakossága eredetileg református, a délieké római katolikus. Az északi rész az egykori Bars, a déli Esztergom vármegyéhez tartozott, bár ez az utóbbi elhatárolás nem eléggé pontos, mert a bail parton Hornt megye is osztozott. Az egylkori Bars délnyugati részének, a Zsitva és a Garam közé eső dombvidéknek történeti-népi tájneve a Cserhát. A Dunára néző hegyeket pedig hagyományosan Hegy­fároknak nevezik. Az Ipoly menti magyarokat a .közvélemény paZőcként tartja szá­mon. A tudományos kutatás azonban még nem mondta ki a végső szót, kik válójában a palóco'k. Nem ismerjük pontosan néptörté­netüket sem. A múlt század ©lején, amikor a történettudomány „fölfedezte" őket, arra gondoltak, hogy a honfoglalás előtt a magyarokhoz csatlakozó' kabar törzsek leszármazottjai lehetnek. Ekkor még csupán egy tucatnyi borsodi falut azonosítottak a palócsággal. Utóbb azonban hevesi, nógrádi, gömöri községeket is hozzájuk számítottak. Széles körben egy bencés paptanár, a csábi születésű Szeder Fábián tette ismertté őket. 1819-ben jelentette meg a paló­cokról szóló tanulmányát, amelyben népi kulturális jellegzetessé­geikről, viselkedésük eredetiségéről és nyelvjárásukról írt. Ké­sőbb több ízben őstörténetükről is értekezett. A .korabeli Hont vármegyéhez tartozó szülőfaluját és környékét is a palócokihoz sorolta. Munkássága valóságos ,,palóc divatot" indított el a re­formkori Magyarországon, és kezdetét jelentette a magyaror­szági néprajzi csoportok tudományos igényű tanulmányozásának. A palóc szó egy ideig a paraszt, méginkább a szembetetszően jel­legzetes kultúrájú paraszt fogalmával vált egyenértékűvé. Hozzá­járult a palócok népszerűségéhez Mikszáth Kálmán is, akinek szülőfaluja még szintén nem tartozott bele a XIX. század elején a Palócföldbe. Ö is tágított határain. A jó palócok novellái már az író életébein kilenc kiadást értek meg. Végül a század végén a (kibontakozó népnyeilv-lkutatás palóc nevet adott azoknak a nyelvjárásoknak, amelyeket az illabiális a-nak és a labiális á-nak az ejtése jellemez. A néprajz átvette ezt a tág meghatá­rozást, és a Sajó, valamint a Garam között lakó (sőt némelykor még a Nyitra vidéki] magyarságot is palócnak nevezte el. Az újabb kutatások egyre inkább sejtetik, hogy ez a túl tág határ sem néprajzilag, sem történetileg nem indokolt. A nyelv-

Next

/
Thumbnails
Contents