Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

324 MESÉK vinni a macskát a bátyjai és az apja elébe, mit szólnak majd hozzá, hogy őneki ilyen menyasszony került. Még szomorúbban ment szegény. Ahogy odaért az erdőszélre, már várta a macska. — Isten hozott, isten hozott, szép királyfi mátkám, csak azt a szomorú képedet ne látnám! Ölelj meg, ihaja, csókolj meg, tyuhaja! Hát mit tett, mit nem tett a királyfi, bizony megölelte, megcsókolta a macskát. Abban a pillanatban az erdő nagyot csengett-bongott, és mindjárt ott találták magukat egy gyönyörű királyi palotában, volt ott minden finomság, paripák, aranyos hintó, a macska meg gyönyörű királykisasszonnyá vált, hogy nála szebbet elképzelni se lehetett. Mondta a királyfinak: — Megmentettél a varázslat alól, mert engem egy vén boszorkány varázsolt el, és elátkozott, hogy addig átkozott legyek, míg engem valaki menyasszonyának nem választ. Hát így most már megszabadítottál, én leszek a feleséged, ásó-kapa válaszszon el egymástól. Nagyon megörült a királyfi, ott termett a gyönyörű aranyos hintó, abba beleültek, szép paripák voltak elébe fogva, és úgy repültek haza a királyi apjukhoz bemutatni a menyasszonyt. Aztán megvolt a nagy lakodalom, lagziskodtak, ettek-ittak, máig is élnek, ha meg nem haltak. Kolon 12 AZ ELÁTKOZOTT KÍGYÖ Egy hercegasszonynak soká nem lett gyereke. Végre sok kívánás után kígyógyermeket szült. Ezen elátkozott kígyófiú mindig a szemétdombon bujdosott, és csak fütyüléssel jelentette olykor akaratát. Egyszer erősen fütyült, hogy ő házasodni akar. A falu legszegényebb emberének kelett tehát három lánya egyikét neki nőül áldozni. Nagy búsan adá ez neki oda, de lánya vigasztalá, s nagy lakomát ültek. A menyegző után egyberekeszték őt a kígyóval, de a lány kést vitt magával, és valahányszor a kígyó fejét emelte, mindig véle az orrára koppintott. De harmadszorra a kígyó halálra csípte. Most a kígyó a másik lányt kérte, de ezzel is hasonlólag történt. Végre a szegény embernek nagy sírás közt utolsó lányát is oda kellett adni,