Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 325 habár ez még inkább vigasztalá apját, mint testvérei, másképp apjának akasztófán kellett volna száradni. Űtet is hát egybere­keszték, de mikor a kígyó fejét emelte, ez kalácsot nyújtott neki és megsimítá őt, mire az azonnal bőrét leveti, és a leg­szebb hercegfiúvá lett. Reggel azonban ismét bőrét felvevé. Másnap mindnyájan csudálkoztak, hogy a lány élve maradt. Még végre az anyjának unszolására elmondá. Most ez rábírta menyét, hogy mikor férje a jövő éjjel bőrét leveti, vesse azt a kemencébe. Ö követé anyósa tanácsát, de az elátkozott her­cegfiú megborzadva átkozta meg nejét egy aranykötéllel övezvén, hogy addig ki ne szülje gyermekét, míg ő azt le nem veszi. Amire a világból kibujdosott. Neje most keresni ment őt. S mire az egész világot összejárta, végre a Naphoz ért. De ez tudakozódásra a Holdhoz küldte, ez ismét a Szélhez. A Szél azonban nem volt otthon, csak a Szélné, aki megkönyörült raj­ta, és magához fogadta, hogy ha az ura hazajön, ettől meg fog­ja talán tudni. A Szél visszajővén emberbűzt nem akarván tűrni, s így a Szélné barátnéját elszökteté. Űtra azonban három dol­got adott neki: egy aranyrokkát, aranyguzsalyt s aranykacsát, meghagyván, hogy azt csak azon hercegnének adja el, ki érte engedni fogja, hogy urával hálhasson. Hosszú vándorlás után végre egy hercegnőhöz talált, ki meg akarván venni a kikötött feltétel alatt. A hercegné azonban álomport adott férjének, ki első éjjel nem hajlott a bujdosó nő kérésére, és nem köté le az aranyzsinórt. Második éjjel az aranyguzsalyért hasonlólag tör­tént. Végre a harmadikon, az aranykácsáért a férj felébredt, és a zsinórt leköté. Azonnal szerencsésen megszült a nő, midőn férje is ráismert, és bűneiért vezekelt. Kisudvarnok 13 A ZÖLD DISZNÖ Volt egyszer egy úrnak három leánya, közülük a legifjabb a legszebb, legszelídebb volt, s atyja őt szerette legjobban. Egy­szer messzi útra készülődött az atya, egybehívta leányait, s megkérdezte mindegyiket, hogy milyen ajándékot kívánnak. A legidősebbik szép, drága gyöngyöket, a másik arannyal ki­varrott ruhát kért atyjától, a legifjabbik pedig nem akarta atyját kéréssel terhelni, de az atyja unszolására végre egy tiszta fehér rózsát kért.

Next

/
Thumbnails
Contents