Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

322 MESÉK a világba mind a hárman, és keressetek magatoknak menyasszonyt. Szót fogadtak a királyfiak, elmentek — mind a hárman más úton. Hát a legfiatalabb egyszer csak azon veszi észre magát, hogy rengeteg nagy erdőben van, de az erdő olyan sűrű, hogy még az eget se látja. Csak bolyongott, csak bolyongott, de bizony ki nem tudott belőle jutni. Leült pihenni, és szomorkodott, hogy már bizony itt kell vesznie ebben az erdőségben. Ahogyan ott szomorkodik, egy macska odamegy hozzá és megszólítja: — Mi járatban vagy, királyfi, mi hozott ebbe a rengeteg erdőségbe? — Mi? — azt mondja. — Világot jöttem próbálni, és ide vezérelt az utam. Hiába járok, sehogyan ki nem jutok belőle. — Hát bizony innen, te királyfi, soha, soha ki nem jutsz, éppen ha én foglak téged kivezetni. Tudom én, hogy mi járatban vagy, tudom, hogy menyasszonyt keresel. Hát ha engem választasz menyasszonyul, én kivezetlek. A királyfi előbb egy cseppet gondolkozott rajta, hogy hát hogy válasszon ő macskát menyasszonynak. Aztán meggondolta magában, hogy kivezetteti magát, hiszen úgy sem veszi majd el a macskát. Megígérte hát neki, hogy menyasszonyának választja. A macska aztán kivezette őt az erdőségből, de mikor már az erdőszélre értek, meghagyta neki, hogy bizony ne gondolja, hogy be fogja csapni, mert akkor úgy még nem járt ember, mint ő fog. Ha pedig valamit kíván a király apja, csak nyugodtan jöjjön vissza, és ő teljesíti. Elment nagy búsan hazafelé a királyfi. Már az idősebbek otthon voltak, nagyban dicsekedtek, hogy egyik a Napkirály lányát találta menyasszonyának, a másik meg a Szélkirálynak a lányát. Faggatták őt is a bátyjai, de nem mondott mást, csak annyit, hogy ő is talált menyasszonyt, de nem mondta meg, milyen királynak a lányát. Eltelt két vagy három hét, az apjuk megint hívatta őket és mondta: — No, kedves fiaim, ha már találtatok magatoknak menyasszonyt, nagyon szeretném, ha hoznátok tőlük valami hímzést, hadd lássam, tudnak-e dolgozni. Elmentek a királyfiak a menyasszonyaikhoz. A legifjabb nagy szomorúan ment, hogy hát milyen hímzést fog neki adni a macska. Ahogyan megy az erdő felé, a macskamenyasszony már messziről elébe szalad, és azzal köszönti: — Isten hozott, isten hozott, szép királyfi mátkám, csak azt