Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 321 Az első próbát többen kiállták. De a verseny végén, mikor a kérők már mind szerencsét próbáltak, bevágtatott egy isme­retlen vitéz, aki könnyen elvette a csokrot a lány kezéből és elvágtatott. Másnap a király a lányát egy magasabb torony ablakába állí­totta. Ez a próba már csak nagyon kevés kérőnek sikerült. És minden úgy történt, mint azelőtti nap. Az ismeretlen vitéz el­vette a lány kezéből a virágcsokrot és eltűnt. Harmadik nap, mikor már mindenki kíváncsi volt az ismeret­len vitézre, a menyasszonyt a vár legmagasabb tornyára állí­tották. Ezt a próbát senki sem tudta végrehajtani, míg végül is nagy port verve megjelent az ismeretlen vitéz, elvette a lány kezéből a virágot, és közben meg is csókolta. De a ló, mikor földet ért gazdájával, nem tudott szaladni, mert az leesett róla, s eszméletlenül terült el a földön. Szaladtak oda az emberek, de a vad paripa csak a királylányt engedte oda a gazdájához. A lány vizes kendővel kötötte be a legény fejét, mire az föléb­redt, fölugrott a lovára és eltűnt. Mindenki csodálkozott, de a királylány tudta, hogy hol kell keresni. Szaladt az istállóba, és ott találta a legbátrabb vitézt ismét rongyoson, de ez már nem tudta letagadni kilétét, mert a kendő mindent bizonyított. A király nyomban hozzáadta lá­nyát, és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Az új királyfi még azon a napon elment az istállóba, hogy megköszönje lovának, hogy így megsegítette. De az csak azt kérte most már a legénytől, hogy vágja le a fejét. Sokáig hú­zódozott a legény ettől a munkától, de végül is ráállt. Levágta a ló fejét, amiből egy hófehér galamb szállt ki, és úgy elre­pült, hogy többé senki sem látta. Hidaskürt 11 A M A C S K A M E N Y A S S Z O N Y Hol volt, hol nem volt, valamikor régen volt egy öreg király. Annak volt három fia. Egy napon magához hívatta a fiait az öreg király, és azt mondta nekik: — Kedves fiaim, látom, hogy nagyok vagytok, a legénykort elértétek. Én öregszem, lehet, hogy lassan már itthagylak ben­neteket, hát nagyon szeretném még életemben megtudni, ho­gyan házasodtok, milyen menyasszonyokat kaptok. Menjetek 21 Rozmarlngkoszorú

Next

/
Thumbnails
Contents