Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete
Mesék
310 MESÉK a fához, már akkor ki bírta szakítani. Jancsi pedig elment vándorolni. Amint ment, útjában sűrű erdőhöz ért, úgyhogy nem mehetett rajta keresztül, nekiesett tehát, és utat tépett magának. Ügy szaggatta ki a fát, mint a kendert nyűvik, és amint a végére jött, ott találta Kőmorzsolót. Azzal barátságot kötött, és elhívta magával utazni. Amint együtt mentek, megint egy sűrű erdőhöz értek. Erős Jancsi azt mondta pajtásának, hogy szagassa a fát. De Kőmorzsoló nem bírt utat tépni, akkor megint Erős Jancsi tépett utat. Ekkor elcsodálkozott rajta Kőmorzsoló, és mondta: — Látom, pajtás, hogy még nálam is erősebb vagy, mikor lettél fanyűvővé? — Hát mikor útrakeltem. Amint az erdő végére jöttek, egy harmadikra találtak, aki azt mondta, hogy ő Vasgyúró óriás. Ezzel is barátságra léptek, és magukkal hívták. Amint mentek, mendegéltek, megint egy igen sűrű erdőhöz értek. Erős Jancsi mondta Vasgyúrónak, hogy tépjen utat, de ez se bírta azt megtenni, tehát harmadszor is ő tépett utat. Azután mentek, mendegéltek, míg végre egy házat láttak. Abba bementek, ott volt három asztal, három szék, három ágy és egy szuszék, annak három fiókja volt, egyikben bab volt, másikban lencse, harmadikban köles. Nekiálltak, és akartak főzElőször is otthon maradt Kőmorzsoló, és főzött babot. Amint főzte, odajött egy kis ember; nagy hétszínű szakállal, és mondja neki: — Ha nem adsz ennem ételedből, mindjárt földhöz ütlek, van otthon hét ökröm, tizennégy disznóm, de az nekem mind kevés, azért adj ennem! — Nem adok én, mert pajtásaimnak nem lesz mit enni! — Nem adsz?! Akkor megfogta Kőmorzsolót, és úgy földhöz ütötte, hogy négy óráig feküdt a földön, míg pajtásai haza nem jöttek. — Jaj, végem van! Meghalok! — S elbeszélte, ami vele történt. — Majd itthon maradok én! — mondja Vasgyúró. — Maid megtanítom én! — Mit főzöl? — Kölest. Pajtásai elmentek az erdőbe fát vágni. Amint főzte a kölest, eljött a kis ember, mondja neki:
