Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 305 annyiban a dolgot, megmondta a felséges apjának, hogy az lesz az ő felesége, akinek a lábára illik a cipellő, vagy senki. Akkor oszténg azt tették, hogy házról házra jártak, ahol eladó lány volt, felpróbálták a lábára a cipőt, kiére illik. Végtére elértek a szegény ember házához is. Ott a gonosz mostoha a kád alá bújtatta a szép lányt, az édeslányát meg fölcicomázta, hogy majd megtetszik a királyfinak. De bizony nem tetszett az. Fölpróbáltatja a cipellőt is vele, de bizony sehogyse ment a nagy trampli lábára, pedig már megszakadt bele, úgy húzta. Ez se az. Egyszer csak elkezdi egy kiskakas kukorékolni az udvaron: — Kukurikú — a kád alatt a szép lány! — Hess, te kakas, hess, te kakas! — A mostoha elkezdte űzkéni, hajkászni a kakast. De a kakas nem hagyta magát, fölszállott a kéményre, onnan kiabálta torka szakadtából: — Kukurikú, a kád alatt a szép lány! A királyfit gond ülte. Fölfordítják a kádat, hát, lelkem teremtette, csakugyan ott kuporog alatta a szép lány. Fölpróbálják a lábára a cipellőt, hát úgy ráillett, mintha egyenesen onnan nőtt volna ki. A királyfi majd kiugrott a bőriből örömében, átölelte a lányt, oszt azt mondta neki: — Te az enyém, én a tied, ásó-kapa se választ el egymástól. Azontésten mindjárt meg is ülték a fene nagy lakodalmat. Most is élnek, ha meg nem haltak. Hanva JÓZSIKA ÉS MARISKA Volt egyszer egy gazdag özvegyember, ennek volt egy fiacskája: Józsika, és egy leánykája: Mariska. A fiúcska tízéves, a leányka pedig tizenkét éves volt. Lakott a szomszédban egy özvegyasszony, kinek szintén volt egy leánya, mindig magához hívta Józsikát és Mariskát, megfésülte őket, zsíros pogácsát is sütött nekik; a gyermekek ezért nagyon szerették őt. Ez az özvegyasszony tulajdon leányát verte, és hamuból sütött neki pogácsát, a szomszéd gyermekeknek pedig mindig azt mondotta: — Ha engem elvenne atyátok, mindig oly szépen megfésülnélek, és mindig zsíros pogácsát sütnék nektek. Kérjétek atyátokat, hogy vegyen el! 20 Rozmaringkoszorú