Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

292 tek, mint a gondolat, és megközelítették a királyfit. Ekkor megszólalt megint a királyfi lova: „Édes gazdám, nézzél hátra, mert nagyon ég a jobb fülem!" A királyfi hátranézett, és látta, hogy a tündérek már csak pár lépésre voltak tőle. „Jaj, édes lovam, el vagyunk veszve, mert már itt vannak a sarkunkban." „Dehogy vagyunk elveszve — mondta a ló —, csak vesd el a lóvakarót." A királyfi el is vetette, és olyan sűrű erdő támadt a hátuk megett, mint a lóvakaró. Mire a tündérek ezen is átvergődtek, addigra ők megint jó messzire elmentek. De nemsokára megint csak megszólalt a királyfi lova: „Édes gazdám, nézzél hátra, mert nagyon ég mind a két fülem." A királyfi hátranézett, és nagyon megijedt, mert a tündérek már olyan közel voltak, hogy már nyúlkáltak utána. Odaszól a lovának: „Jaj, édes lovam, végünk van, mert mindjárt levesznek a hátadról." „Dehogy vesznek — szólt a ló, csak hajítsd el a lókefét." Amint elhajította, olyan sűrű erdő támadt mögöttük, mint a lókefe volt. Ezen már sehogyan sem tudtak a tündérek keresztülvergődni, és nagy mérgesen visszafordultak. A királyfi meg szerencsésen elért az első öregasszonyhoz, odaadta neki a korsót. Az ivott belőle, és megfiatalodott. Beleszeretett a királyfiba, és azt akarta, hogy vegye feleségül. De a királyfi azt mondta, hogy neki nagyon sok dolga van még, majd ha elintézi, visszajön érte. A másik két öregasszony is beleszeretett, mikor már ittak a vízből, de a királyfi azt mondta azoknak is, hogy majd visszajön. Aztán elindult hazafelé. A bátyjait még akkor is ott találta a kocsmában, fát vágtak. Kiváltotta őket a lovaikkal együtt, és elindultak hazafelé. De a két bátyja szégyellette, hogy az öccsük el tudott oda menni, és ők nem. Féltek, hogy majd ad nekik az apjuk, ha az öccsük elmondja, hogy ők hol voltak. Hátramaradtak és elhatározták, hogy megölik az öccsüket. Melléje mentek, lerántották a lováról, és kiszurkálták a szemeit, levágták a kézit, lábát, elvették tőle a korsókat és a pintyőkemadarat. Hazavitték az apjuknak, de nem tudták megmondani, hogy melyikben van az örök ifjúság vize, és melyikben a halál vize. így a király nem ihatott belőle, és még szomorúbb maradt, mert a legkisebb fiát is elvesztette. De a legkisebb királyfi nem halt meg, mert amikor a bátyjai ott hagyták őt, kínjába amint hánykolódott, a levágott keze helye beleért egy mocsárba. Ez egy csuda mocsár volt, és kinövesztette neki a kezeit. Mindjárt beletette a lába helyit is, hát a lábai is kinőttek, megkente mocsárral a szemeit, hát mindgyárt látott is, és amint megnézte magát egy patak vizibe, hát látja, hogy százszorta szebb, mint azelőtt volt. Aztán gondolt egyet, és elszegődött az apja házába inasnak.