Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete
Néprajzi tájak, néprajzi csoportok
16 NÉPRAJZI TÁJAK—NÉPRAJZI CSOPORTOK 16 Illetőleg a bal part kisnemesi községei. Mai ismereteink birtokában nehezen lehet pontosain megjelölni az északi és déli rész különbségeit. Határuk Zseliz és Csata között húzódik. Az egyik meghatározó vonás, hogy az északi falvak lakossága eredetileg református, a délieké római katolikus. Az északi rész az egykori Bars, a déli Esztergom vármegyéhez tartozott, bár ez az utóbbi elhatárolás nem eléggé pontos, mert a bail parton Hornt megye is osztozott. Az egylkori Bars délnyugati részének, a Zsitva és a Garam közé eső dombvidéknek történeti-népi tájneve a Cserhát. A Dunára néző hegyeket pedig hagyományosan Hegyfároknak nevezik. Az Ipoly menti magyarokat a .közvélemény paZőcként tartja számon. A tudományos kutatás azonban még nem mondta ki a végső szót, kik válójában a palóco'k. Nem ismerjük pontosan néptörténetüket sem. A múlt század ©lején, amikor a történettudomány „fölfedezte" őket, arra gondoltak, hogy a honfoglalás előtt a magyarokhoz csatlakozó' kabar törzsek leszármazottjai lehetnek. Ekkor még csupán egy tucatnyi borsodi falut azonosítottak a palócsággal. Utóbb azonban hevesi, nógrádi, gömöri községeket is hozzájuk számítottak. Széles körben egy bencés paptanár, a csábi születésű Szeder Fábián tette ismertté őket. 1819-ben jelentette meg a palócokról szóló tanulmányát, amelyben népi kulturális jellegzetességeikről, viselkedésük eredetiségéről és nyelvjárásukról írt. Később több ízben őstörténetükről is értekezett. A .korabeli Hont vármegyéhez tartozó szülőfaluját és környékét is a palócokihoz sorolta. Munkássága valóságos ,,palóc divatot" indított el a reformkori Magyarországon, és kezdetét jelentette a magyarországi néprajzi csoportok tudományos igényű tanulmányozásának. A palóc szó egy ideig a paraszt, méginkább a szembetetszően jellegzetes kultúrájú paraszt fogalmával vált egyenértékűvé. Hozzájárult a palócok népszerűségéhez Mikszáth Kálmán is, akinek szülőfaluja még szintén nem tartozott bele a XIX. század elején a Palócföldbe. Ö is tágított határain. A jó palócok novellái már az író életébein kilenc kiadást értek meg. Végül a század végén a (kibontakozó népnyeilv-lkutatás palóc nevet adott azoknak a nyelvjárásoknak, amelyeket az illabiális a-nak és a labiális á-nak az ejtése jellemez. A néprajz átvette ezt a tág meghatározást, és a Sajó, valamint a Garam között lakó (sőt némelykor még a Nyitra vidéki] magyarságot is palócnak nevezte el. Az újabb kutatások egyre inkább sejtetik, hogy ez a túl tág határ sem néprajzilag, sem történetileg nem indokolt. A nyelv-
