Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete
Néprajzi tájak, néprajzi csoportok
12 NÉPRAJZI TÁJAK—NÉPRAJZI CSOPORTOK 12 A felső részen 1848 előtt igen nagy volt a kisnemesek száma. A vajkai és gellei nemesi szék önálló bíráskodásával és önkormányzatával el is Ikiilönüilt a többi falutól. Ezek a nemesek azonban túlnyomó többségükben paraszti életmódot folytattak, kurta nak, bocskorosnak, hét szilvaj ásnak nevezték őket, szegénységükre célozva. Az Alsó-Csallóköz a komáromi és a győri vár szomszédságában többet szenvedett a háborúságoktól, népe is jobban pusztult vagy elmenekült. Itt már inem jellemzőek a kis határú, apró falvak. Helyettük inkább nagy lélekszámú, kiterjedt határú településeket találunk, mint például Gűta, Keszegfalva, Csallóközaranyos. A sziget külső képe a múlit század első felében 'kezdett rohamosan átalakulni. A 'kisebb .áradásokat addig is lie tudták vezetni az évszázadokig használt csatornák, fokok, átvágások, alacsonyabb gátak rendszerével. De valóban biztonságos védelmet és kiszáradt laposokait, csak a korszerű szabályozás és a 'lecsapódás hozott. Ma már jotoibára csak az idős emberek emlékeznek az egykor nagyon jelentős halászatra, a vízi közlekedésre, az arany ászatira, vízimalom is csak egy-kettő működik még a Kis-Dunáin. A termékeny földű Csallóköz ma Szlovákia legfontosabb mezőgazdasági éléstára. Mátyusföld vagy Mátyus földje. A Kis-Kárpátok, a Kis-Duna és a Vág közé eső, hájromszög alakú terület. A Kis-Duna és a Dudvág közöitití részét a régi nyellvbem Vízköz nek is nevezik. Északi részén szlovák, a délin .magyar települések húzódnak. Falvaiban, városaiban sokan úgy tudják, és szélesebb köriben is ez a magyarázat terjedt el, hogy tnevét Mátyás királyról kapta, aki szeretett vadászgatni a vidéken. Ennek a mondának aligha van hiteles történelmi alapja. Szenczi Molnár Albert, aki tudatosan, írásban talán elsőként vallotta magát mátyusföldji születésűnek, neim tud erről az eredetről. Pedig családjára emlékezve biztosan megernl íteitite volna, hiszen arról ír, hogy székely származású nagyapja Mátyás fekete seregében harcolt, majd elvette egy mátyusföldi molnár leányát és itt telepedtek le. Valószerűbb az a föltevés, hogy trencséni Csák Máté, a nagy hatalmú tairtomáinyúr birtokai lehettek ezen a tájon, és innen adódott a név, de még ezt sem bizonyította be a kutatás. Mátyusföld régmúltjáról kevesebbet tudunk, minit a Csallóközéről. A középkor utolsó századaiban már fontos kereskedelmi utak haladtak át rajta. Mezőgazdasági termékeit szintén a hegyaljai bortermelő városokba vitte piacra. Annak előnyét is élvezte, hogy a Vág völgyének síksági kapujában a különböző gazda-