Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

A XVII. századbeli Kassa és lakói - A kassai kereskedők szervezete Schirmer idejében - Idegenek csak nagyban adhatnak el

vagy 1 kártyát. Török selyemből 4 nyitrát (csomót, köteget) baaka selyemből egy kártyát. Planerből 4 kötést, varrott, vagy szőtt végűből 2 kötést. Fonalakból: arany fonálból legalább 1 fontot, skofiumból (arany-ezüst fonalból) 4 levéllel. Kék vagy másféle fonálból V4 mázsát, ugyanannyit a galesből (francia gyolcsból) is. Ezeken kívül is bármiféle fonttal mérendő marhából V4 mázsánál kevesebbet venni, vagy idegen kereskedő embernek eladni nem szabad. Az „aprólékos kalmármarhákból" pedig legalább 25 frt. árát. A fűszerekből is legkevesebb V2 mázsa gyömbért, vagy nádmézet (cukrot), 1 mázsa borsot, 2 font sáfrányt, 4 font szerencsedió virágot, szekfűt és fahéjat. A posztók eladható legkisebb mennyisége: karasia (kétszer ványolt posztó) 3 vég, meyxner 2 vég, morvái baller, igler és baraszlai (iglaui és boroszlói) 5 vég. Ellenben olasz, angliai, fajlondis (finom lundi) baratlac és egyéb ezekhez hasonló (tehát finomabb és drágább) posztóból kevesebbet idegenáros ember el nem adhat, mert különben úgy az eladókat, mint a vevőket érdemök szerint megbüntetik. De mindezen részletes megszabások ellenére a polgárjoggal felruházott kassai lakosra kivételt tesznek. Ugyanis kassai polgár a selyem-, posztó- és egyéb marhából sing, font, vagy végszámra szükségeinek mivolta szerint „örög uraimtól", ezek belátásából engedélyt kaphat kevesebb vásárlására is. Ez előírásokból megérthetjük, hogy a kassai kereskedők nem akarták a más országbelieket kitiltani. Csak a kicsinyben való eladás hasznát kívánták maguknak biztosítani. Mivel pedig az idegenek kézalatti apró eladásaiból ezt fenyegetve látták, akárcsak a maiak is az u. n. szállodai és házaló ügynököknél, innen az a hivatkozott fenti szélsőséges kifakadás, amelyben talán az akkor terjeszkedő merkantil-eszmék hatását is láthatjuk. Bár — amint már mondottuk — az idegen kereskedők és idegen árúk kitiltásának semmi nyomát nem látjuk. Sőt ezzel ellentétben nagy bölcsességgel hangoztatják, hogy „a városok nem utolsó jóságának és dicséretének" tartják, ha bennök „a közönséges szükségre" mindenféle cikket bőséggel megtalálnak. Ezért a társaság tagjai „mindenféle török marhákkal is szabadon kereskedhessenek, mivelhogy az efféléket mind idegen országbeliek" mind az itteni honosok gyakorta ugyan kívánsággal (csak megóhajtva), de szükségképen is kérnek". íme tehát egészen jól fogták föl a külföldi áruforgalom jelentőségét s csupán a céhlevél egy egész csomó idegenből 62